„Miután visszamentünk befejezzük a matekomat
én meg összepakolom a cuccomat, majd miután megfőzte az ebédet leültünk és
elkezdett mesélni az utolsó turnéjukról.
- És akkor Jinxx vízi
pisztollyal és sí maszkkal a fején bement a boltba, hogy majd ő vesz csipszet –
meséli nevetve Andy, amitől már én is fuldoklom a nevetéstől. -, erre persze
szerencsétlen eladó úgy megijedt, hogy leütötte azt a barmot és kihívta a
rendőröket, mi meg nem győztünk magyarázkodni.
- Jézusom – nevetek,
majd ránézek Andy aki lassan lenyugszik a nevetésből és mosolyogva néz rám.
Egyszerre olyan dolog
történik, amit szinte fel se fogok. Andy odahajol hozzám és hosszan megcsókol.”
*
* *
Egy
pillanatra lehunyom a szemeim, s majd gyengéden viszonzom. Lágyan csókolom Andy
puha, nikotin és whisky ízű ajkait. Nem fogva vissza magát simítja át nyelvét
az ajkaim közé és próbál velük a számba férkőzni, végül pár próbálkozás után
engedek neki ő,pedig szinte azonnal fogaim közé csúsztatja nyelvét és a nyelvemre
nyal. Ahogy nyelvünk vad táncot jár egymást kergetve Andy hideg ujjai a pólóm
alá csúsznak és végig simítanak a gerincem mentén. Én kezemet besimítom a
testén megfeszülő pólón és végig simítok tökéletes felsőtestén.
Mindig
is olyan teste volt Andynek, mint egy görög istennek… Nem vagyok rá büszke, de
mindig is vonzódtam a bátyámhoz. Egyszerűen tökéletes volt a szemembe mindig,
kedves, megértő, néha bolond, mellettem állt mikor kellett, és ennek ellenére
piszokul jó képű és rohadt szexi. A szemeiről, meg ne is beszéljünk! Mikor
összejött Juliettel, kicsit szomorú voltam, hogy nem én lehetek az, aki
boldoggá teszi őt, majd ahogy a hónapok során Juliet egyre jobban csak
kihasználta Andyt - amit a bátyám nem látott, hisz elvakította a szerelem -, a
szomorúság és fájdalom még nagyobb lett bennem.
Nem
tudom, mióta várok erre az alkalomra, nem tudom ő, hogy van ezzel.
Andy P.o.V
Ahogy
ajkaim a húgom ajkaihoz érnek várom a reakcióját. Várom, hogy felpofozzon,
vagy, hogy sikítozzon, hogy szálljak le róla, de nem… tökéletes ajkaival
viszonozza a csókomat, én pedig nem bírom tovább, már le akarván teperni őt,
próbálok nyelvemmel az övéhez férkőzni. Tex látva próbálkozásaimat, enged.
Amint résnyire nyílnak tökéletes ajkai nyelvemmel a szájába hatolok és azonnal
a nyelvének esek. Hevesen csókolózunk, érzem rajta, hogy régóta vár erre akár
csak én. A húgom már 13 éves korába is iszonyat jól nézett ki és az évek alatt
csak még szebb lett.
Kezeim
végig simítom tökéletes testén, majd a gerince vonalán végig. Mikor megérzem a
kezeim a mellkasomon, ahogy a pólóm alá simít jól eső borzongás fut végig
rajtam. Közelebb húzom magamhoz, és az ölembe ültetem, mire hozzám simul és a
hajamba túr úgy csap le megint az ajkaimra. Hevesen viszonzom a csókjait, közbe
kezeimet a tökéletes fenekére csúsztatom és belemarkolok mire ő, belekuncog a
csókba én, pedig elmosolyodom.
-
Olyan régóta várok erre… - suttogja az ajkaimba, miközbe az öveimmel szenved.
Látom az arcán, hogy most rendesen átkozódik amiatt, hogy vagy három réteg öv
van rajtam mindig.
-
Én is – simítok, hosszú tincsei közé.
-
Mi a fasznak kell neked ennyi öv?! – morogja, mire én csak nevetek. Olyan édes
ilyenkor.
Megcsókolom,
majd elkezdem levakarni magamról az öveket, mire mit ad Isten? Hát nem hazaér
az öcsém?! Gyorsan eldobom az öveimet a sarokba, amik szépen leamortizálják
Sean bácsikám féltve őrzött gyémánt liliomát.
-
A kurva… bassza meg – nézem a szétbaszott növényt, mire Tex elkezd nevetni.
-
Meg fog ölni téged – nevet.
-
Na mi a szitu? – vágódik be közénk az öcsém átugorva a kanapén. Megöljem?
-
Semmi épp unatkoztunk – mondja a húgom, magához ölelve az öcsémet.
-
Akkor még jó, hogy haza jöttem! – vigyorog rám az öcsém.
-
Az… - morgom, majd Texre nézek, aki mosolyogva néz rám, haragom pedig pár pillanat
múlva elszáll, és már csak arra várok, mikor csókolhatom azokat a gyönyörű
ajkait.
Tudom,
hogy nem helyes, hiszen vérszerinti testvérek vagyunk, de nem is tudom…
beleszerettem. Minden tudok róla, ő is rólam, tudom mikor szomorú, tudom mikor
boldog, tudom mikor mondd igazat, vagy ha hazudik, minden apró kis dolgot tudok
róla köztük azt, hogy sose bántana meg. Bízom benne, teljes mértékben, lehet
ezért is szerettem bele.
Már
nem tudom mi a helyes és mi nem…
-
Na és mit csináljunk? – helyezkedik el az öcsém vigyorogva Tex mellkasán, úgy,
hogy a feje Tex mellei közt legyenek. A kis dög… Jól haladunk, féltékeny vagyok
a saját öcsémre.
-
Játszunk CSI-osat, én elásom a hullát, ti megkeresitek. Öcsi te leszel a hulla!
– ugrok fel, mire öcsém sikítva kezdd el rohanni előlem.
Elkezdem
vigyorogva kergetni az öcsémet Tex meg a kanapén ülve, röhög rajtunk, majd
előszedi a kameráját és elkezd videózni. Mi lesz ebből… Azzal 15 perc után
megunva a fogócskát levágódik a kanapéra lihegve, majd a húgom a képembe nyomja
a kamerát.
-
Szerinted azzal, hogy beépíted a szexi képembe a kamerát, jobban fogok kinézni?
– nézek rá felhúzva a szemöldököm, mire ő elkezd nevetni. Mosolyogva, sóhajtok
és ingatom a fejem, majd kiveszem a kezéből a kamerát és megállítva, új videót
kezdek de ráfordítva a kamerát.
-
Mit csinálsz? – hagyja abba a nevetést és nagy bociszemekkel néz rám, mire én
elkezdek nevetni.
-
Téged veszlek – vigyorgok. – Na mondja valamit a kamerának Rex.
-
A-a – rázza meg a fejét mire én megbököm.
-
Gyerünk Rex – mosolyogok rá, majd hátra dőlök, és úgy veszem őt.
Tex
körbe néz, az öcsém felhúzott a szobájába kockulni, ilyenkor este szoktuk
látni, csak mikor megéhezik. Tex felállt, majd elém sétált és a csípőjét
ringatva elkezdett táncolni, közbe lassan gombolta ki az ingjét, amire én
szinte ledermedt és nagyot nyelve néztem, ő pedig egy pimasz mosollyal
válaszolt a reakciómra. Épp vette volna le az ingjét, mikor fogta és vigyorogva
össze húzta és leült.
-
Ne mááár! – kezdek el nyavalyogni, mint az öcsém mikor anyu régen közölte, hogy
játékból ennyi elég.
-
De mááár – vigyorog rám, majd egy gyors csókot nyom az ajkaimra, én viszont
elkapom mielőtt elmenne és hosszan megcsókolom, amire halkan felsóhajt ami
engem teljesen felizgat. Hogy tud a saját húgom, a saját vérem így felizgatni?
Őrület…
Hosszan
faljuk egymást, ajkait miközbe lesimítom róla az ingjét és eldobom, naná persze
az is a gyémánt liliomon landol. Mi a fasz? Az a gaz vonzza a ruhadarabokat?
-
Kívánlak Andy… - suttogja az ajkaimba, én pedig magam alá fordítom, és
csókokkal lepem be szépen ívelt nyakán, amin egy tetkót találok. Egy vörös
rózsa benne pedig a bvb logó. A haja eddig mindig eltakarta ezért nem is láttam
eddig. – Tetszik?
-
Mi az, hogy – suttogom a fülébe, majd a füle mögötti érzékeny bőrt harapom meg
gyengéden, ő pedig felnyög halkan angyali hangján, ami engem még jobban felizgat,
és legszívesebben azonnal letépnék róla mindent és hagynám, hogy kitörjön
belőlem a bukott angyal.
Mosolyogva
túr a hajamba, majd vissza húzza a fejemet, megcsókol és az alsó ajkamba
harapva fogaival gyengéden meghúzza őket, amire én sóhajtok fel halkan és a kezemet végig futtatva a mellkasán
a melleire simítok, és beléjük markolok. Istenem de puhák és nagyok. Ashley
imádná őket, álmodozik is róla, de a húgomat senkinek nem adom. Ő az enyém…
csak az enyém.
Ölbe
veszem Texet, majd felviszem a szobámba és beérve, bezárva az ajtót a lábammal
az ágyamhoz, megyek majd óvatosan, lefektetem rá. Ledobva a pólóm mászok fölé,
és újra elkezdünk gátlástalanul csókolózni. Közbe kezeimmel a fenekét
markolászom, s felülve az ölembe húzom úgy, hogy lovagló ülésbe üljön rajtam.
-
Szia – mosolyog rám miközbe arcunk pár centire van a másikunkétól.
-
Szia – mosolyodom el én is, majd megcsókolom és homlokom az övének döntöm, s
magamhoz ölelem, ő pedig átkarolva a derekam bújik hozzá.
Ahogy
ölel elkezdi csókolgatni a mellkasomat, majd fel a nyakamig és a hajam félre
lökve lágyan a nyakamba harap. Halkan felnyögök az érzésre, mire Tex
felbátorodik, és erősebben kezdi el harapdálni a nyakam, majd szívogatni kezdi,
szép lila foltokat hagyva maga után. Hosszú dús hullámos tincsei közé túrva
húzom közelebb magamhoz. Szinte szétrobbanok a vágytól, mikor Tex leül az
ölembe, és hirtelen előre löki a csípőjét a már így is majd felrobbanó
ágyékomnál, nem bírom ki és felnyögök.
-
Olyan gyönyörű a hangod – suttogja a fülembe nyalva, majd a fülcimpámra
harap.
Kitéve
őt az ölembe lassan leküzdöm magamról a latex gatyát, majd visszamászva fölé
hosszan megcsókolom, mikor rájövök, hogy elkövettem a lehető legnagyobb hibát…
elfelejtettem bezárni az ajtót…
Hirtelen
kinyílik az ajtó bennük, pedig a vér megfagy…
áááá nagyon jóóóó bár fura h a saját bátyja de oks :)) *-* mikor lesz kövi rész?:PP
ReplyDeleteJézusoom.*.* Nagyon nagyon jó...imádom.*q*
ReplyDeleteWááááááááááááááááá gecciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii *--------------------* meghaltam *-*hogy lehet valami ennyire kicseszettül jó ? *-* Én akarok lenni Tex xdddddd KÖVIT KÖVIT KÖVIT *-------* MOST MOST MOST *-*
ReplyDeletemikor lesz már ú rész?:33
ReplyDelete