Perfect Sky 7. - The Truth

„Amint kiszálltam a taxiból kicsit ledöbbentem. Az intézet be volt zárva… az ablakai betörve falai körbe graffitizve. Miután a taxis elment körbe mentem, majd egy kivágott részen bemásztam. Az ajtókon lakat volt, de az egyikről már le volt verve. Óvatosan kinyitottam és bementem.”

* * *

Nem tudom miért kellett bemennem, de úgy éreztem, de kellett mennem. Csendben sétáltam végig a poros, omladozó falak között. Az asztalok székek fel borogatva, semmit nem vittek el innen. Végig sétálva a folyosón eljutottam a recepcióig ahol meglepő módon egy kulcscsomó volt felakasztva, amin a szobák kulcsai vannak. Leakasztva a kulcscsomót, elsétáltam az irattárig, majd nehezen kinyitottam és bementem. Az összes akta ott volt. Nem tudom miért te bennem volt, hogy meg kell néznem. Ahogy a mappák közt kutattam, egy 2003-as feliratú dobozba hirtelen megakadt a szemem valamin. Egy néven, amit alig hittem el, „Andrew Dennis Biersack/ 2003. Január. 02.” Kivettem a mappát, majd elkezdtem nézegetni és nem hittem a szememnek. Olyan képek voltak Andyről amiről alig hittem el, hogy az ő volt az. Elraktam a mappát a táskámba, a sajátommal együtt. Majd visszaraktam a dobozokat, kezembe véve a kulcscsomót, tovább sétáltam, majd elsétálva a folyosó végére, nagy levegőt véve nyitottam be a szobába ahol voltam. Minden ugyanúgy volt, ahogy hagytam, ugyanúgy csak egy matrac és az éjjeli szekrény volt ott. Fájdalmas mosoly játszott végig az ajkaimon, ahogy visszagondoltam.

Épp indultam volna ki mikor meglátok, valamit a párnám alatt, odaérve elveszem a párnámat és meglátom a macit amit Marthatól kaptam. Mosolyogva vettem fel és leporolva beraktam a táskámba. Körbe sétáltam még az épületbe, ami az otthont jelentette számomra. Szomorú volt látni az üres termeket, az omladozó, málló falakat. Beérve az ebédlőbe, leültem az egyik székre, és a színpadot néztem, majd könnyes szemmel néztem körbe.

Egy jó tíz perc múlva úgy döntöttem jobb, ha megyek. A kulcsokat is a táskámba raktam, majd elindultam kifele. Kimásztam a résen, majd hívtam egy taxit és hazamentem. Hazaérve a fiúk még mindig a konyhaasztal fölé hajolva pusmogtak valamin.

- Megjöttem! – kiabáltam ledobva a cipőm.

- Végre! – ölel meg Andy. – Na mi volt?

- Semmi, bezárták sajnos – mondtam lerakva a táskám.

- Akkor hol voltál eddig és mitől ilyen poros a gatyád? – néz rajtam végig Andy.

- Az ne érdekeljen! Amúgy majd szeretnék veled beszélni kettesbe, de rá ér – mosolygok, majd arcára nyomva egy puszit felrohanok a szobámba, majd az ágyamra dőlve előveszem Andy mappáját.

Elkezdem olvasni a szemem egyre csak nagyobbra tágul, ahogy olvasom. Drog problémák, fékezhetetlen agresszió, közveszélyes, megkísérelt öngyilkosság, olvasom a kiemelt szavakat a szövegbe. Ez nem lehet Andy… A következő oldalon fényképek hozzá csatolva. Andy szemei vörösek, teste teli zúzódásokkal és lila foltokkal „Bordatörés, baloldalt három bordán, mindezek mellett súlyos zúzódások a karon és lábakon. A sérüléseket valamiféle tompa tárgy okozhatta, feltehetően baseballütő.” Istenem Andy mi történt veled…? Könnybe lábadt szemmel nézem a képeket, majd alul van még egy fénykép Andy szanaszéjjel vágott csuklójáról.

Tovább olvasom, majd megtalálom Andy orvosának és ápolójának a nevét. Kezelő orvos: James Narrington, Ápoló nővér: Martha Sherwood ez lehetetlen! Ugyanaz az orvos és ápoló, mint nálam. Sürgősen beszélnem kell Andyvel… tudnom kell mi történt.     

Egész délután a szobámba ültem várva, hogy a fiúk mikor mennek már el, hogy beszélhessek Andyvel. Nagy nehezen elérkezett este és a fiúk elmentek és Andy feljött hozzám.

- Na mi az, húgi? – huppan le mellém mosolyogva.

- Mi történt? – mutatom neki a mappát. Amint meglátja a mosoly az arcára fagy, majd szó nélkül kimegy a szobámból és a kocsijába ülve, elhajt.

- Andy!! – rohanok utána de, már csak a felkavart port látom és Andy kocsiját, ami eltűnik a távolba.

Berohanva a házba felkapom a telefonom és próbálom hívni de, nem veszi fel. Egész este próbálom hívni, de semmi. A könnyeimmel küszködve idegesen járkálok a lakásba, félek, hogy valami baja esett, vagy hülyeséget csinál.

Felhívtam a srácokat de, ők se tudnak semmit Andyről. Az öcsém nincs itthon, mert elment az egyik haverjához és ott alszik. Egyedül ülök itthon egy párnát ölelve a szemem kisírva, mikor nyílik a bejárati ajtó és bejön rajta Andy.

- Andy! – rohanok oda hozzá és megölelem, de ő csak eltol engem és megy fel a szobájába. Nem hagyva annyiban a dolgot követem.

- Andy ne haragudj… mi történt? – kérdem csendben, de ő nem válaszol semmit, és úgy tesz, mint ha ott se lennék. – Andy kérlek! – könyörgöm neki mire hirtelen olyan dolog történik, amire nem számítottam. Andy keze nagyot csattan az arcomon.

- Takarodj! – ordítja idegesen, én pedig sírva kirohanok.

Nem hiszem el, hogy megütött. Zokogva bújok be a sarokba a mackóm ölelve, egyszerűen képtelen vagyok abba hagyni a sírást. Órákig sírok, míg nem már kezdek rosszul lenni és szédülök. Nehezen felállok, majd elszédelegve az ablakig kihajolok és elkezdek mélyen lélegezni, ami szerencsére pár perc alatt megnyugtat. Bezárva az ablakot, bebújok az ágyamba és nyakig betakarózva próbálok elaludni. Nagy nehezen sikerül elaludnom.

Reggel felébredve kezembe a plüss mackómmal, a szemmel dörzsölve megyek le. Andy a konyhába karikás szemekkel, nem sokat aludhatok. Nem merek hozzá szólni, még ránézni se.

- Ne haragudj… sose bántanálak – ölel magához hirtelen, amire én kicsit meglepődök, majd bújok hozzá. – Túl sok sebet tépett fel a tegnap este… Sajnálom.

- Nem haragszom, te ne haragudj. Nem kellett volna elhoznom a mappát, csak tudni akartam, hogy mi történt és miért volt a neved azon a mappán – mondom halkan.

- Ideje elmondanom, hogy mi történt. Csak Andnek nem mondd meg – mondja, majd felmegyünk a szobámba és leülünk az ágyamra.

Andy maga mellé ültet, majd remegő kézzel kinyitja a mappát és a képeket nézve könnybe lábad a szeme.   

Andy P.o.V

Ahogy felérünk Tex szobájába leülök az ágyára és magam mellé ültetve remegő kézzel nyúlok a mappa után, s kinyitva azt könnybe lábad a szemem. Olyan rég volt már…

- Mikor még suliba jártam, eléggé ki voltam bukva… Ki voltam közösítve és mindenki velem szórakozott. Többször is megvertek. Egyszer nem bírtam tovább és tennem kellett valamit… Elkezdtem drogozni, egy ideig segített, majd egyszer eléggé többet szedtem be a kelleténél és nem igazán voltam magamnál. Akkor történt, hogy nagyon csúnyán megvertek… - mutatok a képre, amin póló nélkül vagyok és látszanak a lila foltok. - Öngyilkos akartam lenni… Felvágtam a csuklóimat, úgy, mint te. Anyuék nem bírták és pszihiátriára küldtek. Két évig voltam ott… a drog elvonás miatt agresszív lettem és sokakat bántottam, nem egyszer próbáltam magamat megölni… Jobban kikészültem, mint te… Senki nem állt mellettem… barátaim se voltak, anyuék is ugye Andyvel voltak elfoglalva, teljesen egyedül voltam… - mondom halkan és érzem, ahogy egy könnycsepp gördül le a szememből.

Anyuékon kívül erről senki nem tud. Nem akarom, hogy a rajongók megtudják… nem akarom, hogy megtudják azt, hogy az, akit ők hősnek és megmentőnek hívnak csak egy rohadt kis drogos volt, aki nem bírta és feladta. Amíg bent voltam a pszihiátrián rá kellett jönnöm, hogy ki kell állnom magamért, nem szabad feladom, mert akkor nyernek, erősnek kell lennem. Meg kell mutatnom, hogy bírom a strapát.

Bent kezdtem el dalszövegeket írni köztük a Knives and Pens-t, ami mostanra ugye a leghíresebb számunk lett. Nehezen gondolok vissza az ötlött időkre. A magányra, ami engem fojtogatott és a dolgokra, amiket tettem. Amit senki se tud az, az, hogy mái napig, ha túl és nem bírom… drogozok. Nem vagyok rá büszke de, csak ez nyugtat le. Nem akarom, hogy ezt bárki is megtudja, nem akarom, hogy csalódjanak bennem, főleg azok, akik bíznak bennem. Mindenki azt hiszi erős vagyok és kiegyensúlyozott, közbe pedig gyenge vagyok… csak a zene és a rajongók belém vetett hite tart életben, csak miattuk nem adtam még fel… Nem adtam fel, mert nem akarom, hogy lássák, hogy pont az adja fel, aki erre tanította őket. Naponta kaptam olyan leveleket, hogy megmentettük az életüket, amíg ezt sikerül elérnünk addig nem adom fel. Amíg van, aki hallgat ránk és követ minket, és amíg van miért zenélnünk nem adom fel. És a legfontosabb… a húgom miatt nem adom fel, nekem kell példát mutatnom neki.

Amióta a húgom kijött a pszihiátriára azóta jöttem rá, hogy nem voltam a legjobb báty, főleg, hogy nem bíztam benne és nem hittem neki. Nem voltam mellette mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, mert egy olyan személyre hallgattam, akiről azt hittem sokat jelent nekem. Megtanultam, hogy legyen bármi a család az első. Az a hat hónap nagyon kemény volt mindkettőnk számára, főleg, hogy nem tudtam életbe van-e még, vagy, hogy mi van vele, mert semmilyen információt nem adtak ki róla, be se engedtek hozzá. Mikor Jersey eljött hozzánk és nekem esett a szívem mélyén megnyugodtam, hogy a húgom még él.

- Jézusom… - suttogja könnyes szemmel és szorosan megölel. – Anyáék azt mondták, hogy magán iskolába vagy… Istenem Andy, annyira sajnálom.

Sírva bújik hozzám én, pedig szorosan ölelem.

- A lényeg, hogy már mindketten jól vagyunk. Amúgy soha nem mondtam Texas de, büszke vagyok rád, nagyon büszke – nyomok egy puszit az arcára.

- Én is rád, hogy mind azon, amin végig mentél, felálltál, és nézz magadra. Annyira büszke vagyok rád bátyó – mosolyog rám, amire én is elmosolyodom.

Most, hogy így elmondtam neki mindent – majdnem mindent – nyugodt szívvel zárom be a mappát és rakom el a szekrényembe mikor átmegyek a szobámba. Ránézve az órára látom, hogy délelőtt 10:30 van. Az öcsém, majd valamikor este fogja haza tolni a képét ismerve őt. A jó kérdés most, hogy mit csináljak addig a húgommal?

- Te húgi, mit csináljunk? – megyek át hozzá.

- Nem tudom. Nekem tanulnom kell, de igazán segíthetnél! – vágja hozzám nevetve.

- Akkor a mai program meg van – nevetek. – Milyen tantárgy?

- Matek.

Na pont a matek a gyengém, de mindegy addig is együtt vagyok, a húgommal és nekem csak ez számít.

Összeszedve a matek cuccát, lemegyünk a konyhába és a konyha pultra kipakolva a matek könyveket ülünk le és kezdünk el matekozni. Időközbe eszembe jut, hogy valami kaja is kéne, így közbe elkezdek főzni.

Amber P.o.V

Elkezdünk Andyvel matekozni a konyhába, de látom rajta, hogy ő se érti. Nesze neked matek zseni. Inkább elkezd közbe főzni én meg nevetve figyelem a sürög-forog a konyhába.

- Már csak egy szakács sapka kéne a fejedre – nézem nevetve miközbe a ceruzám rágcsálom.

- Muszáj főznöm, látszik rajtad, hogy éhes vagy, már félig bezabáltad a ceruzád – magyarázza nekem, mire elkezdek nevetni.

- És mit eszünk ma? – kérdem miközbe a feladatot oldom meg fele.

- Kérlek szépen tejszínes bacon tésztával a’la Andy – mondja nevetve én meg megnyalom a szám. – Tudom, hogy imádod.

- Naná, hogy imádom! – kiáltok boldogan, majd miután Andy felrakta a vizet főzni a tésztának visszaül mellém.

- Na hogy haladsz? – rakja át hosszú karját a hátam mögött úgy hajol fölém, mire hosszú fekete tincsei a papírra hullnak.

- Hát hajszálpontosan jól – nevetek, mire ő a füle mögé túrja a haját. – Jé! Neked füled is van?!

- Ne kötekedj! – csíp az oldalamba mire én visítva felugrok. Persze, hogy drága bátyám elkezd kergetni a lakáson azzal, hogy megcsikizzen.

Ahogy szaladok elől hirtelen megcsúszok a parkettán így zokniba és hátra vágódok a kanapéra Andyvel együtt, aki véletlen belém jött. Nevetve fekszünk a kanapén én meg közbe próbálom kiköpködni Andy haját a számból. Kurva szar íze van.

- Gyere – nyújtja a kezét mosolyogva majd felsegít a kanapéról és visszatérünk a konyhába.

Miután visszamentünk befejezzük a matekomat én meg összepakolom a cuccomat, majd miután megfőzte az ebédet leültünk és elkezdett mesélni az utolsó turnéjukról.

- És akkor Jinxx vízi pisztollyal és sí maszkkal a fején bement a boltba, hogy majd ő vesz csipszet – meséli nevetve Andy, amitől már én is fuldoklom a nevetéstől. -, erre persze szerencsétlen eladó úgy megijedt, hogy leütötte azt a barmot és kihívta a rendőröket, mi meg nem győztünk magyarázkodni.

- Jézusom – nevetek, majd ránézek Andy aki lassan lenyugszik a nevetésből és mosolyogva néz rám.

Hirtelen olyan dolog történik, amit szinte fel se fogok. Andy odahajol hozzám és megcsókol.