Friday, 22 March 2013

Author's note!

http://dyingroyality.blogspot.co.uk/

Uj blog ha erdekel nezzetek meg :) sajat irasaim vannak/ lesznek meg rajta.

Thursday, 21 March 2013

Perfect Sky 12. - The party

-->
Sean bácsi elültette a gyémánt liliomot a kertbe, majd miután elmesélte milyen volt a körút, úgy döntöttünk, hogy ideje egy grill partit csapni. De persze, mielőtt elkezdtük volna a grill partit Sean bácsinak megint el kellett mennie, úgy újból én meg Andy voltunk a házigazdák. Pia, BVB és itt alvás… mi lesz itt…

Kivittük a tányérokat, poharakat, meg ami kell, majd kipakoltuk a piákat is. A fiúk összeszerelték a hangfalakat is. Az öcsém és én biztonságba helyeztük Sean bácsi növényeit, hogy még véletlenül se essen bajuk. Miután előkészítettünk mindent felhívtam a többieket, hogy ha akarnak jöjjenek át és talán itt követtem el, egy nagy hibát…

* * *

Lassan megérkezett mindenki köztük Sammi is, akit régen láttam, majd Leo, Ry, Ty és Jers. A buli nagyon jól alakult egészen addig, amíg Leo félre nem hívott, hogy beszélni akar velem. Bementünk a nappaliba, majd leültünk a kanapéra. 

- Nézd Tex valamit el kell mondanom… - kezdett bele vészjóslóan, de bennem volt már egy kis pia ahhoz, hogy észre vegyem ezt.

- Tudom, hogy szeretsz – nevetek.

- Megcsaltalak, amíg együtt voltunk… - mondja ki rám, meg mint ha egy vödör jeget borítottak volna, lesokkolok. 

- Mi… mi… mi bajod van? – nézek rá értetlenül.

- Mikor együtt jártam lefeküdtem Beverlyvel, nem egyszer – mondja, mire én lekeverek neki egy pofont, és sírva rohanok fel a szobámba.

Ezt nem hiszem el… hogy tehette ezt? Pont Leo akibe mindennél jobban bíztam és annyira fontos volt a számomra… Istenem. Zokogva borulok az ágyamra, és megint elfog az, hogy egy senki vagyok.  A magány és a fájdalom lepve gyorsan telepszik rám, feltépve az összes sebeimet, hagyva, hogy szinte megfojtson a vér. Tudtam, hogy nem fognak begyógyulni a sebeim, de azt hittem legalább tovább fogják bírni. Gyenge vagyok… mindig is az voltam.

Bemegyek a fürdőszobámba és összetörve a tükröt kezembe veszek egy tükör darabot. Kezdődik minden előröl, de nem tudok leállni. Nemet tudok nemet mondani az éles üveg hívó szavának, mely mélyen a húsomba akar fúródni, és skarlát vérem akarja folyatni, hogy bűnhődjek, a miatt, amit tettem. Legmélyen bennem egy gyermek sikolt segítségért, egy gyermek sikolt, hogy hagyjam abba, mert ő nem bírja a fájdalmat, de én nem tudok ráhallgatni, tudom ő már meghalt. A gyerek, aki voltam és bennem élt, meghalt az első vágásnál, csak a fájdalmas halvány emléke van őt annak, aki valaha voltam, és aki sose leszek újból.

Épp nyomnám oda a az éles üvegdarabot, mikor beront CC a fürdőbe és kiveri a kezemből az üveg darabot, majd szorosan magához ölel. Hirtelen sírva borulok a nyakába és bújok hozzá.

- Ne tedd, kérlek. Ne okozz még nagyobb fájdalmat se magadnak, se Andynek, se másnak – simít az arcomra. – Mi történt?

Elmesélek neki mindent mire ő sóhajtva, megölel újra.

- Az ilyen faszokkal nem kell foglalkozni. Inkább gyere le, a bátyád már olyan részeg, hogy vízi balettozik, bár már lehet belefulladt – mondja CC nevetve, ami engem is megnevetett. – Gyere menjünk.

CC segít felállnom, majd kidobva az üveget lemegyünk ahol épp Jake és Ashley próbálják kiszedni a bátyámat a vízből.

- Na ezt hívják Andy horgászatnak! Jövőre olimpiai sport lesz! – vigyorog Jinxx.

Amíg a többiek próbálják kipecázni a bátyámat én addig öntök magamnak egy kis Jacky bácsit.

- Ejnye kislány 18 éves kor alatt nem ajánlott! – mondja Sammi nevetve a széken ülve.

- Akárcsak ez – mutatok a hátam mögé a medencébe.

Sammi még jobban elkezdd nevetni, majd koccintunk a fiúkra. Lehuppanok Sammi ölébe, aki mosolyogva átkarol, majd nézzük, ahogy a drága menyasszonyaink habtestű vízi sellőket játszanak. A végén a két iker emó szedi ki a pasikat a vízből.

- És 10 pontot adok Ryan és Tyler Davisnek! – fütyülök nevetve, a két srácnak, akik nevetve hajolnak meg büszke fejjel.

Hirtelen megszólal a Smash Mouth-tól az All Star és sikítva pattanok fel Sammi ölébe Jersre ugorva, aki vigyorogva fordul meg és torkunk szakadtából elkezdjük énekelni.

- She was looking kind of dumb with her finger and her thumb in the shape of fan ’L’ on her forehead – énekeltük nevetve, mutatva egymásnak az L-t a homlokunkon.

Mikor jött a „Hey now! You’re a rockstar!” rész azt Andyékre mutatva énekeltük, akik egoista fejjel bepózoltak. Miután elénekeltük – elordítoztuk -, kedvenc számunkat én és Jers leültünk Sammi mellé. A fiúk meg elhatározták, hogy akkor ideje felvenni a warpaintet. Na igen… Most képzeljetek el, öt nagyon részeg férfi, kezükbe egy fekete festékkel, azt hiszem, nem kell folytatnom…

- Kész! – álltak be elénk Fallen Angels pózba, miután befejezték a sminkelést.

Némán néztünk rájuk, majd egy pillanat múlva kitört belőlünk egy kegyetlen röhögés. Úgy néztek ki, mint akiknek a fejére borult a festékes doboz, vagy legalább is karamboloztak egy fekete Duluxszal.  Andy, Jake és Ashley úgy néztek, mint valami emó pandák, Jinxx pedig úgy, mint aki épp az égboltot akarja eljátszani statikus elektromossággal keverve; szeménél a négyágú csillagból, sokágú hullócsillag lett, míg nem a hajából madárfészek. CC volt az egyetlen, aki még valamennyire értelmesen nézett ki leszámítva az amőba játékot a képén.

Ezek után Ry és Ty hazamentek, mert az anyjuk haza kérette őket. Sammi úgy döntött haza viszi a csillagszemű emó juhászt, CCvel együtt. Így maradt Jers, én és a három részeg jómadár, plusz még az öcsém, de ő már rég bevágta a szunyát a kanapén miután beszlopált egy üveg bort.

- Na mit csináljunk ezekkel? – mutat a szédelgő bűbájos emókákra.

- Nem tudom – nevetek.

Sóhajtva, feladva ülök le a napozó ágyra, mire Andy oda jön hozzám, és szinte rám esik, majd, mint a kölyök macska bújik hozzám. Annyira édes. Hajába simítva puszilok a fejére, majd füle mögé tűröm a haját. Érzem, hogy libabőrös, valószínű fázik.

- Maradj, itt hozok egy pulcsit – mosolygok, majd bemegyek egy pulcsiért.

Amint visszamentem odaadom neki a pulcsit.

- Köszi – veszi fel, majd megölel. – Kicsit álmos vagyok. Mennyit is ittam?

- Sokat – nevetek, mire ő is nevet, majd mosolyogva az arcomra puszil. – Szerinted ki józan még?

Ekkor hirtelen Jers lekever egy taslit Purdynek aki, vigyorogva hátrál.

- Ashley! – vágjuk rá nevetve.

- Bassza meg van bennetek erő – mozgatja az állkapcsát Ash, ahogy leül mellénk.

Jers egy idő után megunja az egyszemélyes birkacsorda terelgetését, és útjára engedi Jake-et. Fáradtan huppan le mellém és Andy mellé, majd nekem dől. Magamhoz ölelem barátnőmet, majd hunynám le a szemem de, hirtelen túl nagy lesz a csend. Hol van Jake? Oldalra nézve látjuk, hogy Jake szorosan áll az asztalnál, nézegetek jobbra, majd balra, mint aki lopni készül, majd elkezdi pakolgatni a kolbászokat a pólójába.

- Ez mit csinál…? – nézek Andyékre akik röhögve rázzák a fejüket.

- Jake – állok fel majd odamegyek, mire Jake felkap egy ropit az asztalról és tartja felém, mint ha kés volna és fenyegetne.

- Ne közelíts! Megmentem a kolbászokat!! – vágja hozzám a ropit.

- Andy, kéne egy kis segítség – kiáltok hátra miközbe közelítek lassan a kolbász-túszejtő gitáros felé, aki szorítja magához védenceit.

Azzal, Andy, Ashley és Jers is odajönnek, Jake persze hirtelen megiramodik, és sikítva kezdd el rohanni kezébe a kolbászokkal… És megkezdődik a Korba 11es üldözés, amely a végén túsztárgyalássá fordul át a kolbászok után. A végén már mindent megígérünk Jakenek, hogy kap pónit, vízilovat, elefántot, nyalókát, mire nagy nehezen lerakja a kolbászokat az asztalra.

- Végre… - sóhajtok megkönnyebbülten talán túl hamar is.

Jake hirtelen ledobja a pólóját, majd elkezdi rázni magát.

- Szeresd a testem bébi! – énekli ordítva miközbe rázza előttem magát. Na jó, nem mondom jó teste, van…

Na erre persze Andy, mint az oroszlán, aki a prédáját védi előttem terem és belevágja az új playboy sztárt a vízbe, akit végül a másik playboy pecázik ki.

Kezdtünk egyre fáradtabbak lenni, de nem érdekelt minket. Én és Jers inkább ittunk még többet, így Ashnek és Andynek három részegre kellett vigyáznia. A sok pia hatására el is felejtettem, hogy ez az utolsó estém 17 évesen.











Monday, 18 March 2013

Perfect Sky 11. - Home and gone

Andy mosolyogva visszahúzza rám a bikini alsóm, és ölbe vesz, mert járni alig bírok. Ilyenkor a legidegesítőbb Andy önelégült vigyora, amit spaknival se lehetne levakarni az arcáról. Hihetetlenül büszke tud lenni magára, hogy annyira megdugott és kifárasztott, hogy járni alig bírok. De hát ez van ha a bátyám egyszeribe egy szexisten és Amerika egyik leghíresebb rockbandájának a feje.

Így Andy ölbe vitt vissza a kocsihoz ahol eléggé nagy meglepetés várt minket.

* * *

- Hát itt meg mi történt? – nézek kigúvadt szemekkel a három összekötözött pasira. Jake, Ashley meg az öcsém a földön ülve összekötözve, plusz a szájuk bekötve.

Sok a kérdés. Az első mi történt? Ki tette? És Jinxx miért nincs összekötözve? Ebből következtetek, hogy Jinxx kötözte össze őket… valószínűleg.

- Rábaszott a három nőcsábász – vigyorog Jinxx.

- Mert hogy? – néz rá Andy engem lerakva.

- A lényeg röviden, hogy jött egy csapat csaj. Ez a három szoknyavadász meg kikezdett velük, csak, hogy a csajok okosabbak voltak és miután Ash letaperolta őket, bepöccentek, elkapták és összekötözték őket – vigyorog Jinxx. Áhá.

- Tipikus esete annak, mikor a fagyi visszanyal – vigyorgok rájuk.

- Ooké. Idáig értem… a’sszem – fogja a fejét Andy, majd megrázza értetlenül. – Akkor most a kérdések. Te miért nem vagy megkötözve? Bár mondjuk ez alapvető abból, hogy nem másztál rájuk… Na mindegy. Következő, miért nem engedted el őket és a harmadik, miért van bekötve a szájuk?!

- Egy, pontosan ahogy mondod, kettő, miután leseggdugaszoztak úgy döntöttem, hogy basszák meg, három, fél óra után már meguntam a kánont amik ezek előadtak és mivel szikszalag nem volt, a kendő tűnt a legjobb megoldásnak – magyarázza a gitáros, mire az összekötözött marha trió addig ficánkol, hogy eldőlnek, persze rá az öcsémre, aki alulra került.

- Édes istenem… - fogja a fejét Andy mire én nevetve odamegyek és leveszem a kendőt Ashley szájáról.

- Amúgy meg hol a francba voltatok?? Csak egy kis etyepetye? Ejnye Andy… a saját húgoddal, ajajj bár… - néz Ashley a melleimre, én meg rá nézek Andyre.

- Szerintem el lesznek még így egy darabig – mondom Andynek.

- Szerintem – helyesel a bátyám, mire én visszarakom a kendőt és szájába és bekötöm.

Egy jó fél óráig még hagytuk szenvedni őket, majd megunva a nyögéseket és morgásokat elengedtük őket. Persze utána mindenki elkezdett veszekedni mindenkivel addig-addig, hogy hirtelen dörgött egyet az ég majd elkezdett zuhogni az eső.

- Na de fasza… ez hiányzott még… - sóhajtja Andy, majd gyorsan összepakoltunk mindent be a kocsiba, s beültünk.

- Ugye ez most csak vicc? – fejeli le Andy a kormányt, mikor már lassan harmadjára se akart a kocsi beindulni.

- Remek… - sóhajtok, majd hirtelen hiányérzetem támad. – SNACK! – kiáltok fel, majd az ablakon kinézve meglátom Snack-et aki elázva keres minket.

- Gyere kiskutyám! – nyitom ki az ajtó, mire Snack egyből neki futásból rohan, oda majd ugrik be a kocsiba tiszta sárosan rá Jake hófehér halászgatyájára.

- Hogy az a… - morog Jake, majd átpakolja az ölembe a kutyát, én pedig elkezdem törölgetni.

- És még is mit csináljunk? – kérdi Ash miközbe pakolja fel a lábát a műszerfalra s, hajtja hátra az ülést, ami agyonpréseli a szólógitárost.

- Nem kapok levegőt… - nyöszörgi az agyonnyomott gitáros, mire a basszeros hátra fordul egy „mi van?”-nal. – NEM KAPOK LEVEGŐT, BASZD MEG!  

Azzal a gitáros előre tolja az ülést a basszeros meg lefejeli a műszerfalat. Katasztrófa, ha ezek egy légtérbe vannak…

Nos végül miután volt egy légzés problémás gitárosunk, egy majdnem törött orrú basszerosunk, a kocsi úgy döntött inkább működni fog. Azzal miután a kocsi beindult nehezen de hazaértünk a csendes nyugodt lakásba, ahol nem voltunk egyedül…


- CC!! – ugrok sikítva a dobos nyakába, amint meglátom.

- Hey Texas ranger – ölel meg nevetve. – Na, mi újság kislány? Hát ezekkel mi van? – mutat a hátam mögött leamortizált bandára.

- Csak a szokásos set the world on fire… - röhögök. – Amúgy mit keresel itt? És ki engedett be?

- Eljöttem látogatóba és Sean bácsikátok. Pont ma ért haza a körútjáról – mondja nevetve CC, mire én és Andy egyszerre nézünk egymásra rémültem a felismeréstől. – A gyémánt liliom!

Azzal sprintelnénk befele a szobába, de Sean bácsi hirtelen, mint Dumbledor előttünk terem.

- Mi újság gyerekek? – ölel meg minket nevetve.

- Se-semmi – makogom. – Veled?

- Semmi érdekes, újabb kedvencem van! Rózsa és tulipán keveréke, nekem kell tovább nemesítenem, akár csak a gyémánt liliomot – magyarázza Sean bácsi bennünk, pedig megfagy a vér a gaz hallatán.

Sean bácsi elenged minket, majd bemegy a nappaliba, és észre veszi a félig meghalt növényt.

- Hát ezzel mi történt?

- Hát az úgy volt… - kezdünk bele egyszerre, de Sean bácsi meg se hallva minket folytatja.

- Áh megint elpusztult. Nem bírja ez se a szoba hőmérsékletet, se a hideget, se semmit… Mindig ez van. Majd kiültetem a kertbe, ott talán kinő. Jaj, akartok amúgy mondani valamit? – néz ránk kezébe a liliommal.

- Nem! – vágjuk rá egyszerre, majd miután Sean bácsi kiment én szinte Andy karjai közé olvadok a megkönnyebbültségtől.

- A ti művetek, mi? – néz ránk nevetve CC. Ezt kérdezni se kéne.

Sean bácsi elültette a gyémánt liliomot a kertbe, majd miután elmesélte milyen volt a körút, úgy döntöttünk, hogy ideje egy grill partit csapni. De persze, mielőtt elkezdtük volna a grill partit Sean bácsinak megint el kellett mennie, úgy újból én meg Andy voltunk a házigazdák. Pia, BVB és itt alvás… mi lesz itt…

Kivittük a tányérokat, poharakat, meg ami kell, majd kipakoltuk a piákat is. A fiúk összeszerelték a hangfalakat is. Az öcsém és én biztonságba helyeztük Sean bácsi növényeit, hogy még véletlenül se essen bajuk. Miután előkészítettünk mindent felhívtam a többieket, hogy ha akarnak jöjjenek át és talán itt követtem el, egy nagy hibát…



Friday, 15 March 2013

Perfect Sky 10.

-->
- Ne… nem, Andy ne merd! ANDYYY! – sikoltom, ahogy Andy bevág engem a tóba Jinxxékhez.

- Szemét! – kiabálom, hozzá vágva a papucsom.

Ekkor hirtelen megjelenik az öcsém és belelöki Andyt a tóba egy diadalmas vigyorral. Tényleg eddig hol volt? Nevetve úszom Andyhez majd a hátára ugrom.

- Mi a fasz? Szamár vagyok szerinted?? – kérdezi nevetve.

- Naná, csak a farkadat el ne hagyd – röhögök, mire Andy egy pimasz mosolyt vet rám.

Ajjaj ez már készül valamire…

* * *

- Andyh… - sóhajtom fel, ahogy Andy vadul harapdálja a nyakam, miközbe kezeit végig simítja a testemen. Egyszerűen megőrjít minden érintésével.

- Shhh – csitít el megcsókolva, amit én a hajába túrva viszonzok.  

Andy P.o.V

- Shhh – csitítom el a húgom, nem akarom, hogy valaki meghalljon minket. Kínos lenne… A tóparton egy fánál dugok, még hozzá a húgomat… inkább nem akarom tudni, hogy a srácok milyen fejet vágnának.

Miután elhagytam csodálatos ajkait, egyre lejjebb csókolok a nyakán, le egészen a kulcscsontjáig, amit gyengéden meg is szívok, mire ő még jobban felsóhajt. Végig csókolva a mellkasán elérek a melleihez. Feltolva a bikini felsőjét csókolok puha melleire, amik szinte megőrjítenek.  A húgom a hajamba túr majd a mellei közé nyomja az arcom amire én lehunyom a szemem és élvezem megcsókolva a mellei közt.

- Imádom a melleidet… - suttogom, majd kezeim rásimítom húgom gyönyörű melleire, majd gyengéden beléjük markolok és elkezdem gyúrni őket lágyan.

Miközbe masszírozom a melleit, lassan felállok és odahajolva hozzá hosszan megcsókolom. Nyelve szinte azonnal a számba kerül én, pedig elkezdem masszírozni a nyelvét a sajátommal és egy eszméletlen nyelvcsatába kezdünk, aminek a végén a húgom pihegve felnyög én pedig szét robbanok a vágytól.

- Andy… akarlak… - nyüszíti vágytól rekedt hangon, miközbe kezével a halászgatyám alá simít, amire felnyögök.

Tex végig simítja a kezét a már így is beton kemény férfiasságomon, majd köré fonja az ujjait és elkezdi mozgatni a csuklóját, amire nekem hirtelen elakad a hangom.

- Tex… - nyögöm fel hátra a vetve a fejem, már nem bírom tovább, de még nem akarok elmenni.

- Mi az, bátyó? – suttogja a fülembe mosolyogva. Imád kínozni.

Hirtelen elkapom Texet és a fának lököm. Ennyi… nem bírom tovább. Hozzá simulok és a bikini alsóját, szinte letépem róla, majd az egyik combját a csípőmhöz fogva belelököm magam, amire ő kis híján felsikít. Hát igen… nem vagyok kicsi. 

- Andyhh – nyögi a hajamba simítva hátra vetve a fejét, mire én elkezdek benne mozogni, és halkan nyögök, ahogy érzem magam körül a húgomat. Forró és szűk, mint mindig, de olyan, mint ha a mennyországba lennék.

A nyakához hajolva kezdem el szívni a nyakát, ahogy egyre gyorsítok a tempón, a húgom pedig egyre hangosabban nyög, szinte majd nem, hogy sikít. Ahogy közelít a vég felé érzem, ahogy a húgom egyre szűkebb lesz ami szinte megöl engem és még gyorsabban, és erősebben lököm magam bele, míg nem a húgom sikítva élvez el körmeit a vállamba vájva, én pedig pillanatok múlva követem egy mély férfias nyögéssel.

- Andy… - suttogja, ahogy levegő után kapkod én, pedig lágyan megcsókolom. – Utállak…

- Tudom – mosolyodom el zihálva.

Ahogy kezdtünk egyre jobban lecsillapodni, én úgy gondoltam, ideje mennünk, de mikor elindultam a húgom megállított és egy huncut mosollyal a fának lökött.

Tex P.o.V

Eszméletlen volt ez a szex Andyvel. Hihetetlen, hogy Andybe mennyi erő van és, hogy milyen jó a mozgása. A méreteiről meg ne is beszéljünk… Indulnánk vissza, mikor én elkapom Andyt és a fának lököm.

- Mi az, húgi? – néz rám kérdőn.

- Hova sietsz? – kérdem tőle mosolyogva felvonva a szemöldököm miközbe elé térdelek. 

- Uramisten… - sóhajt fel amint lehúzom a gatyáját, és végig nyalok hosszú férfiasságán.

Ujjaimat rákulcsolom, majd elkezdem nyalogatni és csókolgatni a tetejét, mire ő még jobban felsóhajt és a hajamba túr.

- Gyerünk Tex… - suttogja akadozó lélegzettel.

Elmosolyodom, majd elkezdem tovább kínozni, néha meg-megszívom. Imádom kínozni őt és ezt ő is nagyon jól tudja. Andy nem bírja sokáig és hirtelen a hajamba markol gyengéden, és a számba löki hosszát amire szinte felnyögök vele együtt. Nem húzom az időt, és egyből elkezdem mozgatni a fejem, miközbe hallgatom Andy gyönyörű, mély, férfias nyögéseit, amik hihetetlenül felizgatnak. Egyre gyorsabban mozgatom a fejem, amibe ő is besegít azzal, hogy elkezdi lökni a csípőjét. Mindközbe hevesen mozgatom a csuklóm, amire Andy még hangosabban nyög.

- Tex… - nyögi a zihálás közepette és erősebben a hajamba markol. – Mindjárt… 

Azzal gyorsítok a tempón Andy pedig nem bírja és percek múlva egy gyönyörű mély nyögéssel a számba élvez. Érzem amint Andy meleg folyékony anyaga, szétoszlik a számba én, pedig lehunyva a szemem ízlelgetem, majd lenyelem. Andy az arcomra simítva néz rám kipirult ziháló arccal, amire én is elmosolyodom. Olyan édes ilyenkor.

- Finom? – kérdi miközbe felhúz magához és megcsókol.

- Igen, finom édes – suttogom az ajkaiba, majd visszahúzom a Batmanes halászgatyáját. – Menjünk vissza – mosolygok, majd elindulok.

Persze miért is ne újra a fának lökve kötök ki.

- Én jövök – mosolyog rám Andy, s elém térdel.

- Ne csináld… - suttogom, de Andy meg se hallja csak lesimítja rólam a bikini alsót.

Nyakába veszi az egyik combomat, én meg szinte a látványtól elmegyek, ahogy Andy a szokásos, elégedett féloldalas mosolyával néz rám az egyik combommal a nyakába. 

- Istenem… - sóhajtom fel, amint megérzem Andy forró ajkait a csiklómnál.

Andy lágyan az ajkai közé veszi és megcsókolja, majd kicsit megszívja, amire én felnyögök. Az ujjaival széthúz majd nyelvével végig szánt rajtam, amire én hátra vetem a fejem. Elmosolyodik, majd megismétli az előző mozdulat sort még párszor, én pedig szinte már véresre harapdáltam az ajkaim.

- Andy! – nyögök fel, ahogy Andy hirtelen belém hatol a nyelvével, és egyre hevesebben csapkod bennem.

Hosszú tincseibe markolva nyögök egyre hangosabban és lassan már levegőt se kapok, Andy pedig csak vadul fal.

- Isteni finom vagy… - suttogja, egy pillanatra megállva, majd azonnal a szemérem ajkaim közé fúrja magát megint és elkezd habzsolni amire én szinte már lassan sikítok.

Andy csak hevesen fal és mozgatja bennem a nyelvét, míg nem már tényleg nem bírom, és hirtelen elélvezek, és remegve esnék térdre de, Andy elkap.

- Hohó húgi óvatosan – mosolyog rám, ahogy a karjaiba tart. – Ennyire nem lehettem jó, hogy kifárasztottalak… a nyelvemmel – suttogja a fülembe, amire felsóhajtok újra, Andy pedig halkan felnevet.

Andy mosolyogva visszahúzza rám a bikini alsóm, és ölbe vesz, mert járni alig bírok. Ilyenkor a legidegesítőbb Andy önelégült vigyora, amit spaknival se lehetne levakarni az arcáról. Hihetetlenül büszke tud lenni magára, hogy annyira megdugott és kifárasztott, hogy járni alig bírok. De hát ez van ha a bátyám egyszeribe egy szexisten és Amerika egyik leghíresebb rockbandájának a feje.

Így Andy ölbe vitt vissza a kocsihoz ahol eléggé nagy meglepetés várt minket.


Monday, 11 March 2013

Perfect Sky 9. - The real fallen angel (itt a fejezet mielőtt Fanny megöl ><)


Kitéve őt az ölembe lassan leküzdöm magamról a latex gatyát, majd visszamászva fölé hosszan megcsókolom, mikor rájövök, hogy elkövettem a lehető legnagyobb hibát… elfelejtettem bezárni az ajtót…

Hirtelen kinyílik az ajtó bennük, pedig a vér megfagy…

* * *
- Hogy az a… - fújom ki a levegőt amint meg látom Snacket az ajtóba.

Tex elkezd nevetni, én meg ki rakom a kíváncsiskodó Jack Russelt, majd visszamegyek Texhez miután bezártam az ajtót kulcsra. Visszamászok rá, majd hosszan megcsókolom, újra egymásnak eszünk és percek múlva elmos minket a mocskos kéj, mi pedig engedünk neki. Átléptünk egy olyan határt, amit még megközíletünk se lett volna szabad…

És itt vagyunk, két óra vad szex után. Tex pihegve szuszog mellettem én, pedig boldogabb vagyok, mint valaha, olyan régóta vártam erre. 

- Élvezted? – cirógatom a haját miközbe a fejére nyomok egy csókot.

- Szerinted? – mosolyodik el majd egy csókot nyom a mellkasomra, én pedig csak lehunyom a szemem, és magamhoz ölelem.

De nem sokáig élvezhetjük ezt a nyugodt pillanatot, mert percek múlva Ashleyék akarják ránk törni az ajtót. Rekord idő alatt öltözünk fel, majd megigazítva az ágyam, kinyitom az ajtót mielőtt még semmi nem marad belőle. Jézusom, mi lehet ennyire fontos? Kigyulladt a turné busz?

- Mi van? – nyitom ki és nem éppen kedves pillantást vetek az előttem álló basszerosra majd a mögötte felsorakozó három idiótára. – Mit akartok?

- Csak jöttünk boldogítani téged! – vigyorog rám Jinxx.

- Jaj de jó, még nem vagyok elég boldog… - mondom szarkasztikusan, megforgatva a szemem. – Menjünk le.

Azzal lemegyünk, időt hagyva a húgomnak, hogy kijusson a szobámból, mielőtt Ashleynek elkezd járni az agya… Leérve levágódnak a drága bandatársaim a kanapéra helyet nem hagyva nekem.

- Túl nagy seggetek van, az egész kanapét elfoglaljátok…

- Mi bajod van Andy? Olyan vagy, mint akit pont szex közbe zavartunk meg – néz rám meglepődve Jake.

- Nem, csak épp aludtam volna, ha nem jöttek volna meg az emó teletabik – sandítok rájuk. – De komolyan nincs jobb dolgotok?? Jinxx, az asszony?

- Vásárol nekem meg nem volt kedvem menni, mert akkor nem szabadulok! – borzong meg Jinxx.

- Jake a család? – nézek szólógitárosomra, na ő mit talál ki. Nyaralni ment a família, vagy családi program van csak Jake megint meglógott azzal, hogy próba van.

Igen, Jakenek szokása felmenteni magát a családi program alól azzal, hogy próba van és „sajnos” nem mehet. Így mindig nekem kell elmondani, hogy igen próba volt, és naná, hogy a család szerint meg én vagyok a rossz fiú, hogy az édes kicsi fiúkat sose engedem el…

- Nyaralni mentek! – vágja rá azonnal. Tudtam…

- Purdy, de bele se kezdj… „Nincsen csaj, a lát határon és unatkoztam” – mondom, mikor látom, hogy Ashley épp kezdene szabadkozni.

- Valami olyasmi – vigyorog rám.

- És még is mit akartok nálam csinálni? – húzom fel a szemöldököm, mire látom, hogy mindegyik elkezd erősen gondolkozni.

Tipikus! Ezek becsődülnek, hozzám azzal, hogy nem unatkozzak, de azt se tudják, hogy nálam mit lehet csinálni, csak fogják magukat és eljönnek azzal a reménnyel, hogy majd én biztos kitalálok valamit. Játszunk szilvásat… én verem őket ők pedig lilulnak.

- Lemehetnénk a strandra. Jöhetne Tex is, meg az öcséd is – hozza fel Jinxx az egyetlen értelmes ötletet. Végül is… nem is rossz ötlet.

Azzal összeszedtük a cókmókjainkat, szóltam drága kistesóimnak és elindultunk. Persze már ott megbukott a dolog, hogy amint kigördültünk az útra Jake kocsija bedobta a kulcsot és lerobbant. És még ezzel a tragaccsal akarta, holnap a húgomat elvinni a szülinapi bulijára… Ki szállunk Jake kocsijából, majd átszállunk az enyémbe, ami csoda módján még működik és lemegyünk a Licking-tóhoz Kentuckyba mert az, az egyetlen értelmes strand, ami közel van hozzánk, mert nincs sok kedvem elmenni Chicagóba a Michigan-tóhoz.

- Végre! – pattan ki a kocsiból a húgom és a ruháit ledobálva, rohan bele a vízbe. Jinxxék nem kevésbé… Jézusom. Úgy érzem, hogy öt gyerekkel jöttem el.

Vállamra dobva a sporttáskám, megyek utánuk, miután lezártam a kocsit. Snack kiugrik a kosárból és rohan be Texhez a vízbe. Elő veszek, magamnak egy plédet, majd a pólóm ledobva lefekszem napozni, ezek meg elvannak egymásnak.

Tex P.o.V

Nevetve ugrok Jake hátára, aki megpörget, majd nevetve a vízbe dob. Feltápászkodok, majd mikor odajön Jake, hogy segítsen, belerántom magam mellé a vízbe, és vigyorogva felállok. Snack ugatva ugrál körbe engem, majd ölbe veszem és nyomok egy puszit a vizes buksijára, majd lerakom, mire ő kiszalad és ráugrik úgy vizesen Andyre mire a drága bátyám, szépen elkáromkodja magát mi, meg csak nevetünk.

- Ki jön úszni? – nézek a fiúkra.

- Én! – vágja rá mindenki.

Azzal a fiúkkal beljebb mentünk majd végig úsztunk a tavon és vissza. Mire visszaértünk Andy szőrén-szálán eltűnt.

- Hát ez meg hol van? – nézek a srácokra értetlenül.
- Szerintem amekkora vámpír elbújt a nap elől – röhög Jake mire mi is elkezdtünk röhögni.

Tovább keressük Andyt, majd nagy nehezen megtaláljuk egy fa tetején, egy ágon lógva és nyúlkál egy ág felé. Mindannyian wtf-ös fejjel nézünk rá.

- Mit csinálsz te Batman ott fa tetején? – vigyorog rá Jinxx.

- Keresem a telefonom… - morogja a bátyám és nyújtózik még jobban az ág felé.

- És mit keres ott? – nézek rá értetlenül… szerintem megártott a friss levegő és a nap a bátyámnak.

- Egy kurva mosómedve elcsórta! – vágja hozzánk, mire egy pillanat múlva vihogva dőlünk egymásnak.

Andy egyre jobban nyújtózik az ág után…

- Le fog esni… - mondja Ash vigyorogva, mire reccsen az ág majd, BUMM, a bátyám hatalmas dübbenéssel csapódik a földre, mint valami emó meteor. – Yup, mondtam.

– FALLEN ANGEL! Bumm bele! – röhög Jake.

Hasam fogva megyek oda a bátyámhoz, aki szinte golyózó szemmel fekszik a földön.

- Élsz még? – bököm meg fölé hajolva, mire ő fájdalmasan felnyög.

- A’sszem, de nem sok ép csontom maradt szerintem… - áll föl nehezen, majd kiegyenesedve roppan egyet a gerince. – Áhh, ahh egyből jobb.

- Ne legyen orgazmusod – vigyorog rá Ash.

- De a nyakláncom még mindig nincs meg… - morog Andy, majd mászik fel a fára megint.

Miután mára harmadjára szállt le a drága emó, mint valami elromlott NASA műhold, elegem lett, és kezembe vettem egy követ.

- Andy… használd az eszed – mutatom neki a követ, majd becélzom az ágat, amire felakadva és feldobom.

Pillanatok múlva leesik Andy nyaklánca meg a kő is… csak, hogy a kő éppenséggel a szóló gitáros lábán landol, aki felpattan és egy lábon ugrálva, fogja a lábát, így neki esve Jinxxnek, aki hanyatt vágódik egy ágba és beleesik a tóba, miközbe a basszeros gatyájába kapaszkodik és a félpuci playboyt és rántja magával.

- Na ezt hívom én láncreakciónak – vigyorgok.

- Kinyírod a bandámat – nevet Andy, majd a fenekemre csap és rám kacsint.

- Dög! – nevetek, majd ráugrok a hátára.

- Tudod mi jön most? – néz hátra rám egy ördögi vigyorral.

- Ne… nem, Andy ne merd! ANDYYY! – sikoltom, ahogy Andy bevág engem a tóba Jinxxékhez.

- Szemét! – kiabálom, hozzá vágva a papucsom.

Ekkor hirtelen megjelenik az öcsém és belelöki Andyt a tóba egy diadalmas vigyorral. Tényleg eddig hol volt? Nevetve úszom Andyhez majd a hátára ugrom.

- Mi a fasz? Szamár vagyok szerinted?? – kérdezi nevetve.

- Naná, csak a farkadat el ne hagyd – röhögök, mire Andy egy pimasz mosolyt vet rám.

Ajjaj ez már készül valamire…


Friday, 8 March 2013

FIGYELEM!

Édes olvasóim!

Új, eléggé vad ötletem támadt. Elég sokat olvasok afféle "Képzeld el, hogy..." sztorikat angolul, amik túl vannak a +18on. Szóval, mivel elég jó fantáziám van arra gondoltam, hogy ha van olyan perverz olvasóm, mint én akkor kérjetek történetek :) Írjátok mit, hogy szeretnétek, hogy történjen a sztoriba, ami amúgy nem lesz több, mint max 6 oldal.

Amit tudni kell:
- A sztoriba a lány karakter neve nem lesz meg adva ha nem csak, mint: t/n (te neved)
- A sztorik +18asak lesznek
- A sztori kérelmeket facebook-on üzenetbe kérem (J'acki Fuentes)
- Hétfőn, szrdán és pénteken fogom őket posztolni egy új blogba ami csak ezeknek a "képzelgésnek" lesz csinálva.

Amiket vállalok (bandák, előadók):
- Black Veil Brides
- Pierce The Veil
- Falling in Reverse
- Kellin Quinn

Amiket vállalok (cselekvés vagy mi xD):
- Gruppen
- Normál (egy fiú x egy lány)
- Egész banda + te
Megkötés nem sok van, ahogy ti elképzelitek :)

Szóval azt hiszem ennyi, majd lentebb meg adom az angol oldal címét ahol ezeket olvasni szoktatom, hogy tudjátok miről beszélek.

Ti elképzelitek, én megvalósítom :)

Sok csók: Jacki~

Végül az oldal: bvbimagines.tumblr.com itt menjetek a 'Story Archives' és személy szerint van listázva és a +18asok végén ez áll: (NSFW) szóval ezeket olvassátok el, hogy tudjátok miről beszélek. :) Jó olvasást és bátran írjatok ne fogjátok vissza magatokat :)

Perfect Sky 8. - She drives me insane


Miután visszamentünk befejezzük a matekomat én meg összepakolom a cuccomat, majd miután megfőzte az ebédet leültünk és elkezdett mesélni az utolsó turnéjukról.

- És akkor Jinxx vízi pisztollyal és sí maszkkal a fején bement a boltba, hogy majd ő vesz csipszet – meséli nevetve Andy, amitől már én is fuldoklom a nevetéstől. -, erre persze szerencsétlen eladó úgy megijedt, hogy leütötte azt a barmot és kihívta a rendőröket, mi meg nem győztünk magyarázkodni.

- Jézusom – nevetek, majd ránézek Andy aki lassan lenyugszik a nevetésből és mosolyogva néz rám.
Egyszerre olyan dolog történik, amit szinte fel se fogok. Andy odahajol hozzám és hosszan megcsókol.”

* * *
Egy pillanatra lehunyom a szemeim, s majd gyengéden viszonzom. Lágyan csókolom Andy puha, nikotin és whisky ízű ajkait. Nem fogva vissza magát simítja át nyelvét az ajkaim közé és próbál velük a számba férkőzni, végül pár próbálkozás után engedek neki ő,pedig szinte azonnal fogaim közé csúsztatja nyelvét és a nyelvemre nyal. Ahogy nyelvünk vad táncot jár egymást kergetve Andy hideg ujjai a pólóm alá csúsznak és végig simítanak a gerincem mentén. Én kezemet besimítom a testén megfeszülő pólón és végig simítok tökéletes felsőtestén.

Mindig is olyan teste volt Andynek, mint egy görög istennek… Nem vagyok rá büszke, de mindig is vonzódtam a bátyámhoz. Egyszerűen tökéletes volt a szemembe mindig, kedves, megértő, néha bolond, mellettem állt mikor kellett, és ennek ellenére piszokul jó képű és rohadt szexi. A szemeiről, meg ne is beszéljünk! Mikor összejött Juliettel, kicsit szomorú voltam, hogy nem én lehetek az, aki boldoggá teszi őt, majd ahogy a hónapok során Juliet egyre jobban csak kihasználta Andyt - amit a bátyám nem látott, hisz elvakította a szerelem -, a szomorúság és fájdalom még nagyobb lett bennem.

Nem tudom, mióta várok erre az alkalomra, nem tudom ő, hogy van ezzel.

Andy P.o.V

Ahogy ajkaim a húgom ajkaihoz érnek várom a reakcióját. Várom, hogy felpofozzon, vagy, hogy sikítozzon, hogy szálljak le róla, de nem… tökéletes ajkaival viszonozza a csókomat, én pedig nem bírom tovább, már le akarván teperni őt, próbálok nyelvemmel az övéhez férkőzni. Tex látva próbálkozásaimat, enged. Amint résnyire nyílnak tökéletes ajkai nyelvemmel a szájába hatolok és azonnal a nyelvének esek. Hevesen csókolózunk, érzem rajta, hogy régóta vár erre akár csak én. A húgom már 13 éves korába is iszonyat jól nézett ki és az évek alatt csak még szebb lett.

Kezeim végig simítom tökéletes testén, majd a gerince vonalán végig. Mikor megérzem a kezeim a mellkasomon, ahogy a pólóm alá simít jól eső borzongás fut végig rajtam. Közelebb húzom magamhoz, és az ölembe ültetem, mire hozzám simul és a hajamba túr úgy csap le megint az ajkaimra. Hevesen viszonzom a csókjait, közbe kezeimet a tökéletes fenekére csúsztatom és belemarkolok mire ő, belekuncog a csókba én, pedig elmosolyodom.

- Olyan régóta várok erre… - suttogja az ajkaimba, miközbe az öveimmel szenved. Látom az arcán, hogy most rendesen átkozódik amiatt, hogy vagy három réteg öv van rajtam mindig.

- Én is – simítok, hosszú tincsei közé.

- Mi a fasznak kell neked ennyi öv?! – morogja, mire én csak nevetek. Olyan édes ilyenkor.

Megcsókolom, majd elkezdem levakarni magamról az öveket, mire mit ad Isten? Hát nem hazaér az öcsém?! Gyorsan eldobom az öveimet a sarokba, amik szépen leamortizálják Sean bácsikám féltve őrzött gyémánt liliomát.

- A kurva… bassza meg – nézem a szétbaszott növényt, mire Tex elkezd nevetni.

- Meg fog ölni téged – nevet.

- Na mi a szitu? – vágódik be közénk az öcsém átugorva a kanapén. Megöljem?

- Semmi épp unatkoztunk – mondja a húgom, magához ölelve az öcsémet.

- Akkor még jó, hogy haza jöttem! – vigyorog rám az öcsém.

- Az… - morgom, majd Texre nézek, aki mosolyogva néz rám, haragom pedig pár pillanat múlva elszáll, és már csak arra várok, mikor csókolhatom azokat a gyönyörű ajkait.

Tudom, hogy nem helyes, hiszen vérszerinti testvérek vagyunk, de nem is tudom… beleszerettem. Minden tudok róla, ő is rólam, tudom mikor szomorú, tudom mikor boldog, tudom mikor mondd igazat, vagy ha hazudik, minden apró kis dolgot tudok róla köztük azt, hogy sose bántana meg. Bízom benne, teljes mértékben, lehet ezért is szerettem bele.

Már nem tudom mi a helyes és mi nem…

- Na és mit csináljunk? – helyezkedik el az öcsém vigyorogva Tex mellkasán, úgy, hogy a feje Tex mellei közt legyenek. A kis dög… Jól haladunk, féltékeny vagyok a saját öcsémre.

- Játszunk CSI-osat, én elásom a hullát, ti megkeresitek. Öcsi te leszel a hulla! – ugrok fel, mire öcsém sikítva kezdd el rohanni előlem.

Elkezdem vigyorogva kergetni az öcsémet Tex meg a kanapén ülve, röhög rajtunk, majd előszedi a kameráját és elkezd videózni. Mi lesz ebből… Azzal 15 perc után megunva a fogócskát levágódik a kanapéra lihegve, majd a húgom a képembe nyomja a kamerát.

- Szerinted azzal, hogy beépíted a szexi képembe a kamerát, jobban fogok kinézni? – nézek rá felhúzva a szemöldököm, mire ő elkezd nevetni. Mosolyogva, sóhajtok és ingatom a fejem, majd kiveszem a kezéből a kamerát és megállítva, új videót kezdek de ráfordítva a kamerát.

- Mit csinálsz? – hagyja abba a nevetést és nagy bociszemekkel néz rám, mire én elkezdek nevetni.

- Téged veszlek – vigyorgok. – Na mondja valamit a kamerának Rex.

- A-a – rázza meg a fejét mire én megbököm.

- Gyerünk Rex – mosolyogok rá, majd hátra dőlök, és úgy veszem őt.

Tex körbe néz, az öcsém felhúzott a szobájába kockulni, ilyenkor este szoktuk látni, csak mikor megéhezik. Tex felállt, majd elém sétált és a csípőjét ringatva elkezdett táncolni, közbe lassan gombolta ki az ingjét, amire én szinte ledermedt és nagyot nyelve néztem, ő pedig egy pimasz mosollyal válaszolt a reakciómra. Épp vette volna le az ingjét, mikor fogta és vigyorogva össze húzta és leült.
- Ne mááár! – kezdek el nyavalyogni, mint az öcsém mikor anyu régen közölte, hogy játékból ennyi elég.

- De mááár – vigyorog rám, majd egy gyors csókot nyom az ajkaimra, én viszont elkapom mielőtt elmenne és hosszan megcsókolom, amire halkan felsóhajt ami engem teljesen felizgat. Hogy tud a saját húgom, a saját vérem így felizgatni? Őrület… 

Hosszan faljuk egymást, ajkait miközbe lesimítom róla az ingjét és eldobom, naná persze az is a gyémánt liliomon landol. Mi a fasz? Az a gaz vonzza a ruhadarabokat?

- Kívánlak Andy… - suttogja az ajkaimba, én pedig magam alá fordítom, és csókokkal lepem be szépen ívelt nyakán, amin egy tetkót találok. Egy vörös rózsa benne pedig a bvb logó. A haja eddig mindig eltakarta ezért nem is láttam eddig. – Tetszik?

- Mi az, hogy – suttogom a fülébe, majd a füle mögötti érzékeny bőrt harapom meg gyengéden, ő pedig felnyög halkan angyali hangján, ami engem még jobban felizgat, és legszívesebben azonnal letépnék róla mindent és hagynám, hogy kitörjön belőlem a bukott angyal. 

Mosolyogva túr a hajamba, majd vissza húzza a fejemet, megcsókol és az alsó ajkamba harapva fogaival gyengéden meghúzza őket, amire én sóhajtok fel  halkan és a kezemet végig futtatva a mellkasán a melleire simítok, és beléjük markolok. Istenem de puhák és nagyok. Ashley imádná őket, álmodozik is róla, de a húgomat senkinek nem adom. Ő az enyém… csak az enyém.

Ölbe veszem Texet, majd felviszem a szobámba és beérve, bezárva az ajtót a lábammal az ágyamhoz, megyek majd óvatosan, lefektetem rá. Ledobva a pólóm mászok fölé, és újra elkezdünk gátlástalanul csókolózni. Közbe kezeimmel a fenekét markolászom, s felülve az ölembe húzom úgy, hogy lovagló ülésbe üljön rajtam. 

- Szia – mosolyog rám miközbe arcunk pár centire van a másikunkétól.

- Szia – mosolyodom el én is, majd megcsókolom és homlokom az övének döntöm, s magamhoz ölelem, ő pedig átkarolva a derekam bújik hozzá.

Ahogy ölel elkezdi csókolgatni a mellkasomat, majd fel a nyakamig és a hajam félre lökve lágyan a nyakamba harap. Halkan felnyögök az érzésre, mire Tex felbátorodik, és erősebben kezdi el harapdálni a nyakam, majd szívogatni kezdi, szép lila foltokat hagyva maga után. Hosszú dús hullámos tincsei közé túrva húzom közelebb magamhoz. Szinte szétrobbanok a vágytól, mikor Tex leül az ölembe, és hirtelen előre löki a csípőjét a már így is majd felrobbanó ágyékomnál, nem bírom ki és felnyögök.

- Olyan gyönyörű a hangod – suttogja a fülembe nyalva, majd a fülcimpámra harap.  

Kitéve őt az ölembe lassan leküzdöm magamról a latex gatyát, majd visszamászva fölé hosszan megcsókolom, mikor rájövök, hogy elkövettem a lehető legnagyobb hibát… elfelejtettem bezárni az ajtót…

Hirtelen kinyílik az ajtó bennük, pedig a vér megfagy…

Thursday, 7 March 2013

Perfect Sky 7. - The Truth


Amint kiszálltam a taxiból kicsit ledöbbentem. Az intézet be volt zárva… az ablakai betörve falai körbe graffitizve. Miután a taxis elment körbe mentem, majd egy kivágott részen bemásztam. Az ajtókon lakat volt, de az egyikről már le volt verve. Óvatosan kinyitottam és bementem.

* * *

Nem tudom miért kellett bemennem, de úgy éreztem, de kellett mennem. Csendben sétáltam végig a poros, omladozó falak között. Az asztalok székek fel borogatva, semmit nem vittek el innen. Végig sétálva a folyosón eljutottam a recepcióig ahol meglepő módon egy kulcscsomó volt felakasztva, amin a szobák kulcsai vannak. Leakasztva a kulcscsomót, elsétáltam az irattárig, majd nehezen kinyitottam és bementem. Az összes akta ott volt. Nem tudom miért te bennem volt, hogy meg kell néznem. Ahogy a mappák közt kutattam, egy 2003-as feliratú dobozba hirtelen megakadt a szemem valamin. Egy néven, amit alig hittem el, „Andrew Dennis Biersack/ 2003. Január. 02.” Kivettem a mappát, majd elkezdtem nézegetni és nem hittem a szememnek. Olyan képek voltak Andyről amiről alig hittem el, hogy az ő volt az. Elraktam a mappát a táskámba, a sajátommal együtt. Majd visszaraktam a dobozokat, kezembe véve a kulcscsomót, tovább sétáltam, majd elsétálva a folyosó végére, nagy levegőt véve nyitottam be a szobába ahol voltam. Minden ugyanúgy volt, ahogy hagytam, ugyanúgy csak egy matrac és az éjjeli szekrény volt ott. Fájdalmas mosoly játszott végig az ajkaimon, ahogy visszagondoltam.

Épp indultam volna ki mikor meglátok, valamit a párnám alatt, odaérve elveszem a párnámat és meglátom a macit amit Marthatól kaptam. Mosolyogva vettem fel és leporolva beraktam a táskámba. Körbe sétáltam még az épületbe, ami az otthont jelentette számomra. Szomorú volt látni az üres termeket, az omladozó, málló falakat. Beérve az ebédlőbe, leültem az egyik székre, és a színpadot néztem, majd könnyes szemmel néztem körbe.

Egy jó tíz perc múlva úgy döntöttem jobb, ha megyek. A kulcsokat is a táskámba raktam, majd elindultam kifele. Kimásztam a résen, majd hívtam egy taxit és hazamentem. Hazaérve a fiúk még mindig a konyhaasztal fölé hajolva pusmogtak valamin.

- Megjöttem! – kiabáltam ledobva a cipőm.

- Végre! – ölel meg Andy. – Na mi volt?

- Semmi, bezárták sajnos – mondtam lerakva a táskám.

- Akkor hol voltál eddig és mitől ilyen poros a gatyád? – néz rajtam végig Andy.

- Az ne érdekeljen! Amúgy majd szeretnék veled beszélni kettesbe, de rá ér – mosolygok, majd arcára nyomva egy puszit felrohanok a szobámba, majd az ágyamra dőlve előveszem Andy mappáját.

Elkezdem olvasni a szemem egyre csak nagyobbra tágul, ahogy olvasom. Drog problémák, fékezhetetlen agresszió, közveszélyes, megkísérelt öngyilkosság, olvasom a kiemelt szavakat a szövegbe. Ez nem lehet Andy… A következő oldalon fényképek hozzá csatolva. Andy szemei vörösek, teste teli zúzódásokkal és lila foltokkal „Bordatörés, baloldalt három bordán, mindezek mellett súlyos zúzódások a karon és lábakon. A sérüléseket valamiféle tompa tárgy okozhatta, feltehetően baseballütő.” Istenem Andy mi történt veled…? Könnybe lábadt szemmel nézem a képeket, majd alul van még egy fénykép Andy szanaszéjjel vágott csuklójáról.

Tovább olvasom, majd megtalálom Andy orvosának és ápolójának a nevét. Kezelő orvos: James Narrington, Ápoló nővér: Martha Sherwood ez lehetetlen! Ugyanaz az orvos és ápoló, mint nálam. Sürgősen beszélnem kell Andyvel… tudnom kell mi történt.     

Egész délután a szobámba ültem várva, hogy a fiúk mikor mennek már el, hogy beszélhessek Andyvel. Nagy nehezen elérkezett este és a fiúk elmentek és Andy feljött hozzám.

- Na mi az, húgi? – huppan le mellém mosolyogva.

- Mi történt? – mutatom neki a mappát. Amint meglátja a mosoly az arcára fagy, majd szó nélkül kimegy a szobámból és a kocsijába ülve, elhajt.

- Andy!! – rohanok utána de, már csak a felkavart port látom és Andy kocsiját, ami eltűnik a távolba.

Berohanva a házba felkapom a telefonom és próbálom hívni de, nem veszi fel. Egész este próbálom hívni, de semmi. A könnyeimmel küszködve idegesen járkálok a lakásba, félek, hogy valami baja esett, vagy hülyeséget csinál.

Felhívtam a srácokat de, ők se tudnak semmit Andyről. Az öcsém nincs itthon, mert elment az egyik haverjához és ott alszik. Egyedül ülök itthon egy párnát ölelve a szemem kisírva, mikor nyílik a bejárati ajtó és bejön rajta Andy.

- Andy! – rohanok oda hozzá és megölelem, de ő csak eltol engem és megy fel a szobájába. Nem hagyva annyiban a dolgot követem.

- Andy ne haragudj… mi történt? – kérdem csendben, de ő nem válaszol semmit, és úgy tesz, mint ha ott se lennék. – Andy kérlek! – könyörgöm neki mire hirtelen olyan dolog történik, amire nem számítottam. Andy keze nagyot csattan az arcomon.

- Takarodj! – ordítja idegesen, én pedig sírva kirohanok.

Nem hiszem el, hogy megütött. Zokogva bújok be a sarokba a mackóm ölelve, egyszerűen képtelen vagyok abba hagyni a sírást. Órákig sírok, míg nem már kezdek rosszul lenni és szédülök. Nehezen felállok, majd elszédelegve az ablakig kihajolok és elkezdek mélyen lélegezni, ami szerencsére pár perc alatt megnyugtat. Bezárva az ablakot, bebújok az ágyamba és nyakig betakarózva próbálok elaludni. Nagy nehezen sikerül elaludnom.

Reggel felébredve kezembe a plüss mackómmal, a szemmel dörzsölve megyek le. Andy a konyhába karikás szemekkel, nem sokat aludhatok. Nem merek hozzá szólni, még ránézni se.

- Ne haragudj… sose bántanálak – ölel magához hirtelen, amire én kicsit meglepődök, majd bújok hozzá. – Túl sok sebet tépett fel a tegnap este… Sajnálom.

- Nem haragszom, te ne haragudj. Nem kellett volna elhoznom a mappát, csak tudni akartam, hogy mi történt és miért volt a neved azon a mappán – mondom halkan.

- Ideje elmondanom, hogy mi történt. Csak Andnek nem mondd meg – mondja, majd felmegyünk a szobámba és leülünk az ágyamra.

Andy maga mellé ültet, majd remegő kézzel kinyitja a mappát és a képeket nézve könnybe lábad a szeme.   
Andy P.o.V

Ahogy felérünk Tex szobájába leülök az ágyára és magam mellé ültetve remegő kézzel nyúlok a mappa után, s kinyitva azt könnybe lábad a szemem. Olyan rég volt már…

- Mikor még suliba jártam, eléggé ki voltam bukva… Ki voltam közösítve és mindenki velem szórakozott. Többször is megvertek. Egyszer nem bírtam tovább és tennem kellett valamit… Elkezdtem drogozni, egy ideig segített, majd egyszer eléggé többet szedtem be a kelleténél és nem igazán voltam magamnál. Akkor történt, hogy nagyon csúnyán megvertek… - mutatok a képre, amin póló nélkül vagyok és látszanak a lila foltok. - Öngyilkos akartam lenni… Felvágtam a csuklóimat, úgy, mint te. Anyuék nem bírták és pszihiátriára küldtek. Két évig voltam ott… a drog elvonás miatt agresszív lettem és sokakat bántottam, nem egyszer próbáltam magamat megölni… Jobban kikészültem, mint te… Senki nem állt mellettem… barátaim se voltak, anyuék is ugye Andyvel voltak elfoglalva, teljesen egyedül voltam… - mondom halkan és érzem, ahogy egy könnycsepp gördül le a szememből.

Anyuékon kívül erről senki nem tud. Nem akarom, hogy a rajongók megtudják… nem akarom, hogy megtudják azt, hogy az, akit ők hősnek és megmentőnek hívnak csak egy rohadt kis drogos volt, aki nem bírta és feladta. Amíg bent voltam a pszihiátrián rá kellett jönnöm, hogy ki kell állnom magamért, nem szabad feladom, mert akkor nyernek, erősnek kell lennem. Meg kell mutatnom, hogy bírom a strapát.

Bent kezdtem el dalszövegeket írni köztük a Knives and Pens-t, ami mostanra ugye a leghíresebb számunk lett. Nehezen gondolok vissza az ötlött időkre. A magányra, ami engem fojtogatott és a dolgokra, amiket tettem. Amit senki se tud az, az, hogy mái napig, ha túl és nem bírom… drogozok. Nem vagyok rá büszke de, csak ez nyugtat le. Nem akarom, hogy ezt bárki is megtudja, nem akarom, hogy csalódjanak bennem, főleg azok, akik bíznak bennem. Mindenki azt hiszi erős vagyok és kiegyensúlyozott, közbe pedig gyenge vagyok… csak a zene és a rajongók belém vetett hite tart életben, csak miattuk nem adtam még fel… Nem adtam fel, mert nem akarom, hogy lássák, hogy pont az adja fel, aki erre tanította őket. Naponta kaptam olyan leveleket, hogy megmentettük az életüket, amíg ezt sikerül elérnünk addig nem adom fel. Amíg van, aki hallgat ránk és követ minket, és amíg van miért zenélnünk nem adom fel. És a legfontosabb… a húgom miatt nem adom fel, nekem kell példát mutatnom neki.

Amióta a húgom kijött a pszihiátriára azóta jöttem rá, hogy nem voltam a legjobb báty, főleg, hogy nem bíztam benne és nem hittem neki. Nem voltam mellette mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, mert egy olyan személyre hallgattam, akiről azt hittem sokat jelent nekem. Megtanultam, hogy legyen bármi a család az első. Az a hat hónap nagyon kemény volt mindkettőnk számára, főleg, hogy nem tudtam életbe van-e még, vagy, hogy mi van vele, mert semmilyen információt nem adtak ki róla, be se engedtek hozzá. Mikor Jersey eljött hozzánk és nekem esett a szívem mélyén megnyugodtam, hogy a húgom még él.

- Jézusom… - suttogja könnyes szemmel és szorosan megölel. – Anyáék azt mondták, hogy magán iskolába vagy… Istenem Andy, annyira sajnálom.

Sírva bújik hozzám én, pedig szorosan ölelem.

- A lényeg, hogy már mindketten jól vagyunk. Amúgy soha nem mondtam Texas de, büszke vagyok rád, nagyon büszke – nyomok egy puszit az arcára.

- Én is rád, hogy mind azon, amin végig mentél, felálltál, és nézz magadra. Annyira büszke vagyok rád bátyó – mosolyog rám, amire én is elmosolyodom.

Most, hogy így elmondtam neki mindent – majdnem mindent – nyugodt szívvel zárom be a mappát és rakom el a szekrényembe mikor átmegyek a szobámba. Ránézve az órára látom, hogy délelőtt 10:30 van. Az öcsém, majd valamikor este fogja haza tolni a képét ismerve őt. A jó kérdés most, hogy mit csináljak addig a húgommal?

- Te húgi, mit csináljunk? – megyek át hozzá.

- Nem tudom. Nekem tanulnom kell, de igazán segíthetnél! – vágja hozzám nevetve.

- Akkor a mai program meg van – nevetek. – Milyen tantárgy?

- Matek.

Na pont a matek a gyengém, de mindegy addig is együtt vagyok, a húgommal és nekem csak ez számít.

Összeszedve a matek cuccát, lemegyünk a konyhába és a konyha pultra kipakolva a matek könyveket ülünk le és kezdünk el matekozni. Időközbe eszembe jut, hogy valami kaja is kéne, így közbe elkezdek főzni.

Amber P.o.V

Elkezdünk Andyvel matekozni a konyhába, de látom rajta, hogy ő se érti. Nesze neked matek zseni. Inkább elkezd közbe főzni én meg nevetve figyelem a sürög-forog a konyhába.

- Már csak egy szakács sapka kéne a fejedre – nézem nevetve miközbe a ceruzám rágcsálom.

- Muszáj főznöm, látszik rajtad, hogy éhes vagy, már félig bezabáltad a ceruzád – magyarázza nekem, mire elkezdek nevetni.

- És mit eszünk ma? – kérdem miközbe a feladatot oldom meg fele.

- Kérlek szépen tejszínes bacon tésztával a’la Andy – mondja nevetve én meg megnyalom a szám. – Tudom, hogy imádod.

- Naná, hogy imádom! – kiáltok boldogan, majd miután Andy felrakta a vizet főzni a tésztának visszaül mellém.

- Na hogy haladsz? – rakja át hosszú karját a hátam mögött úgy hajol fölém, mire hosszú fekete tincsei a papírra hullnak.

- Hát hajszálpontosan jól – nevetek, mire ő a füle mögé túrja a haját. – Jé! Neked füled is van?!

- Ne kötekedj! – csíp az oldalamba mire én visítva felugrok. Persze, hogy drága bátyám elkezd kergetni a lakáson azzal, hogy megcsikizzen.

Ahogy szaladok elől hirtelen megcsúszok a parkettán így zokniba és hátra vágódok a kanapéra Andyvel együtt, aki véletlen belém jött. Nevetve fekszünk a kanapén én meg közbe próbálom kiköpködni Andy haját a számból. Kurva szar íze van.

- Gyere – nyújtja a kezét mosolyogva majd felsegít a kanapéról és visszatérünk a konyhába.

Miután visszamentünk befejezzük a matekomat én meg összepakolom a cuccomat, majd miután megfőzte az ebédet leültünk és elkezdett mesélni az utolsó turnéjukról.

- És akkor Jinxx vízi pisztollyal és sí maszkkal a fején bement a boltba, hogy majd ő vesz csipszet – meséli nevetve Andy, amitől már én is fuldoklom a nevetéstől. -, erre persze szerencsétlen eladó úgy megijedt, hogy leütötte azt a barmot és kihívta a rendőröket, mi meg nem győztünk magyarázkodni.

- Jézusom – nevetek, majd ránézek Andy aki lassan lenyugszik a nevetésből és mosolyogva néz rám.
Hirtelen olyan dolog történik, amit szinte fel se fogok. Andy odahajol hozzám és megcsókol.