Monday, 22 April 2013

Perfect Sky 14. - Prom and and kisses in the moonlight [TELJES]


Szinte azonnal fel is ültem rá. Vágtattam néhány kört, majd utána elvittük Sean bácsi farmjára, ahol anyuék úgy döntöttek, hogy engem, majd Ry haza visz, ha már eljött velünk a ló bolond, ők meg ott maradnak, és nem zavarják a tini bulit. Miután elköszöntünk Ry-al visszamentünk.

Visszaérve egyből Andyt kerestem de sehol nem találtam. Kezembe egy pezsgősüveggel keresem Andyt, hogy igyunk kettőnkre, meg úgy mindenre, de egyszerűen nem találom, majd nem sokára odafentről meghallok pár hangot. Meg van Andy!

- Andy ideje inni – nyitok be nevetve a szobába ahol ő, van, majd amint meglátom, mi folyik ott, a mosolyom az arcomra a fagy a kezembe lévő pezsgősüveg pedig hangos csörömpöléssel tör szilánkokra a járólapon. – Ez nem lehet…

* * *

Andy ott fekszik az ágyon félmeztelenül az ölébe, lovagoló ülésbe rajta Brit, aki szinte meztelen. Andy kezei Brit csípőjét markolták még egy pillanattal ez előtt, ahogy mozgatta magán. Úgy érzem a szívemet, most tépték ketté. Zokogva rohanok le egyenesen a konyhába, amint leérek remegő kézzel, keresem a konyhakést. Ahogy megtalálom gondolkodás nélkül, lendítem a szándékkal, hogy keresztül döfjem a szívemen, mielőtt még a penge átdöfhetne, valaki megragadja a csuklóm, szinte kitépi belőle a kést, és a falba állítja.

- A kurva életbe Texas! – korhol le idegesen az illető. Szédülök, alig hallok valamit és nem tudom ki volt az, aki megállított.

Pár perc múlva egy kis vizes borogatás után kezdek jobban lenni, de még mindig remegek és sírok. Remegve nézek föl az illetőre, aki megmentett, és egy gyönyörű gesztenyebarna szempár figyel le rám, melyből dühöt, csalódottságot és aggódást olvasok ki. Az illető hosszú fekete haja kicsit megtupírozva, hosszú fekete tincsei lágyan omlanak előre… Jake.

- Mi történt kicsi lány? – ölel magához szorosan miközbe nyugtatólag cirógatja a derekamat.

Mielőtt válaszolni tudnék Andy ront be a konyhába, és térdre esve kezdd el sajnálkozni.

- Tex az nem az volt, amit láttál, vagy is az de… - keresi a kifogásokat szüntelenül.

- „de…?” hallgatlak! – kiabálom zokogva, majd lekeverve neki egy pofont, Jakehez bújva kimegyek.


Ezek után a partim szinte szörnyű volt… vagy is darabig. Nem tudom Jake, hogy csinálta, de visszahozta minden életkedvemet. Fel tudott vidítani arról a szintről ahonnan még senki se tudott. A bulim után minden nap találkoztunk, és egyre jobban kezdtem hozzá kötődni. Valahogy mellette mindig jól éreztem magam. 

Lassan de ez a nap is eljött. Ma lesz a bál. Már minden meg van beleértve a ruhát, egy gyönyörű sötétszürke-ezüst pánt nélküli ruha. A bál estéjén az egész BVB ott volt mindenki látni akarta, hogy, hogy nézek ki majd. A fiúk nem tudták meg mi volt köztem és Andy között, csak Jakenek mondtam el, aki megígérte, hogy senkinek nem szól.

Miután kész lettem felraktam a tiarámat, majd lassan sétáltam le a lépcsőn.

Jake P.o.V:

Halljuk, amint jön Texas, ahogy meglátjuk a szavunk is, elakad. Egyszerűen tökéletes, a gyönyörű nem kifejezés arra, ahogy kinéz, mint egy igazi hercegnő. Haja beloknizva, feltűzve, úgy hull le meztelen vállaira. Nyakába a nyaklánc amit az ikrektől kapott, fülébe meg egy bilincses fülbevaló. Ezt nem gondolhatja a komolyan? Ennyire utálná Andyt, hogy nem veszi fel, amit tőle kapott? Hát még jó, hogy készültem.

Texas elpirulva jön oda hozzánk mi meg mosolyogva nézzük, persze Jinxx és CC egyből elkezdik fényképezni szegényt.

- Texas… - szólok neki gyengéden, mire mosolyogva felém fordul én pedig odanyújtok neki egy bársony dobozt amibe egy gyémántokkal díszített nyakék és fülbevaló van.

- Uram isten… Jake… ez… ez gyönyörű – nézi az ékszereket, majd szorosan megölel.

Viszonzom az ölelését, majd kiveszem a nyakláncot és a másikat a dobozba rakva a nyakába akasztom, majd kicserélem a fülbevalóját. Egyből még gyönyörűbb.

- Texas örömmel töltene el, ha a kísérőd lehetnék a bálon – hajolok meg előtte mosolyogva mire ő hatalmas ruhájával több, kevesebb sikerrel a nyakamba ugrik.

- Köszönöm – mondja könnyes szemmel boldogan.

Annyira gyönyörű mikor mosolyog. Egyszerűen csodálatos, nem tudom elhinni Andy, hogy csalhatta meg azzal a kurvával.

- Na madárkák pózoljatok! – nevet CC, majd előveszi a telefonját, ahogy a többiek is.

Beállunk Texasszal a falhoz, ő hozzám bújik én, pedig átkarolom a derekát. Miután mindenki ledokumentált, úgy döntöttünk, hogy ideje elindulni. A kibérelt limuzinba ülve megyünk el az étteremhez ahol a bál lesz. Egy gyönyörű tóparton van, hatalmas kerttel és egy látvány tavacskával, amin egy híd hajol keresztül.

Texszel végig táncoltuk az egész estét, annyira jó látni, hogy milyen boldog. Mikor kezdett a zenéből kicsit elegünk lenni, úgy döntöttünk elmegyünk sétálni.

Tex P.o.V

Annyira tökéletes minden. Jake eszméletlen, hihetetlen jól érzem magam vele, és a hely, csodálatos. Ahogy a telihold fénye tükröződik a tó vízén, ahogy a szentjánosbogarak apró tündérekként röpködnek körülöttünk, és ahogy a hűs esti szellő megringatja az öregfűzfa hosszú ágait, melyek függönyként borulnak a partra. Jake és én egy ideig csendben sétálunk, mikor a csendet ő töri meg.

- Jól érzed magad? – kérdi rám nézve.

- Igen. Tökéletes minden… kivéve a hajad – kacsintok rá kötekedve.

- Na megállj csak! – mondja fenyegetően, majd nevetve elkezd üldözni  én pedig a magas sarkúm ledobva, megmarkolom a ruhámat és elkezdek szaladni előle.  Egy ideig leráztam, majd hirtelen ölbe kapott és megpörgetett.

- Szia – néz rám nevetve, majd még egyet pörget rajtam és lerak.

- Már kezdtem szédülni! – nevetve megcsapom a vállát. – Jaj ne. Hol a cipőm?

Azzal megindul a cipőkeresés. Egy jó fél óra után telefonnal világítva meg is találjuk. Ha valaki látott volna minket szerintem igen hülyének nézett, volna minket, ahogy két idióta telefonnal világítva keres valamit a tök sötétbe a hatalmas füves területen.

Miután felvettem a cipőmet, folytattuk a sétát fel a hídra, ahonnan néztük a tó vízét.

- Jake! Ezt nézd! – mutatom a kezem, amire rászállt egy szentjánosbogár.  Jake csak mosolyogva nézi, majd amint a bogár tovább szállt megfogja a kezem, és rám néz. Szinte elveszek gyönyörű gesztenye barna szemeibe. Ahogy a szél lágyan belekap hosszú, selymes ében tincsei közé egyszerűen eszméletlenül jól néz ki.

Addig nézem a tökéletes szempárt, míg nem valami forróságot érzek az ajkaimon és a szemeimet automatikusan lehunyom. Ahogy Jake lassan megcsókol a szívem hevesen, kezdd verni, majd lassan kinyitom a szemeim és az édes mosolyával, találom szembe magam. Nem tudok mit mondani, ahogy ő se, de nem is kell, nincs szükségünk szavakra pontosan tudjuk mit akar a másik. Jake újra megcsókol én pedig átkarolva a nyakát viszonzom. Annyira tökéletes minden… Jake, én és egy csók a holdfényben. Annyira romantikus, ahogy ott álltunk a keskeny kis hídon, a holdfénye megvilágítva minket, és a tökéletes ajkai az enyémeken.

Jake és én sokáig elidőztünk a tóparton. Mire észbe kaptunk már hajnali 2 volt. Andy őrjöngeni fog… de kit érdekel? Leszarom…

Körülbelül háromra értünk, haza Andy a nappaliba ült és amint beléptünk a szobába, olyan dolog történt, amire végképp nem számítottam.

19 comments:

  1. *-* naaaaagyon cukiii volt!!!
    A vége olyan édes volt :'3
    Akarom a kövit!!!! :DD

    ReplyDelete
    Replies
    1. ez meg csak az elso resze, ne haragudjatok hogy reszekbe irom de egyet soha nem tduok befejezni es ink rakom reszekbe hogy ne kelljen sokat varnotok :)

      Delete
    2. Akkor viszont uccu neki toljad gyorsan ,mert állati kíváncsi vagyok a folytatásra *-* JÁÁÁÁJJ!!!!!!!

      Delete
    3. *-* még el sem olvastam de tutiiii hogy állati jó lett :DD

      Delete
    4. Ahwwwww *____*
      IMÁDOM!!!! <3
      és az ahogy leírtad a helyszínt az valami eszményi!! :DD
      Köviiiiit!!!!!!! *_*

      Delete
  2. kövit.. istenem Jake de aranyos :3 siess a kövivel :d PLS

    ReplyDelete
  3. Andy egy fasz de Jake olyan asdfghjkl *-* ♥ kovit *-*

    ReplyDelete
  4. wááá! ez egyszerűen.. WOW...hű..áá!..:d na jó..:D mielőtt azt hiszed nem tudok normálisan beszélni...: ez egyszerűen káprázatos! :D

    ReplyDelete
  5. Nagyon várom az új részt! Andy meg térjen észhez mert imádom azokat a részeket mikor 'többek mint testvérek' :33333<3

    ReplyDelete
  6. ÚÚÚÚ annyira cuki *--* Jake olyan..érzelmes és édes ^^ ááá nagyon tetszik :$ mikor lesz folytatás?:))

    ReplyDelete
  7. Mért mindig ilyen a vége most azon kattog az agyam hogy mi lesz:33333333

    ReplyDelete
    Replies
    1. Mert ugy csinalom mint a baratok kozt-ot XDDD

      Delete
  8. bocs a 2 komiért, De mikor lessz új rész???

    ReplyDelete