„Addig nézem a
tökéletes szempárt, míg nem valami forróságot érzek az ajkaimon és a szemeim
automatikusan lecsukódnak. Ahogy Jake lassan megcsókol a szívem hevesen, kezdd
verni, majd lassan kinyitom a szemeim és az édes mosolyával, találom szembe
magam. Nem tudok mit mondani, ahogy ő se, de nem is kell, nincs szükségünk
szavakra pontosan tudjuk mit akar a másik. Jake újra megcsókol én pedig
átkarolva a nyakát viszonzom. Annyira tökéletes minden… Jake, én és egy csók a
holdfényben. Annyira romantikus, ahogy ott álltunk a keskeny kis hídon, a
holdfénye megvilágítva minket, és a tökéletes ajkai az enyémeken.
Jake és én sokáig
elidőztünk a tóparton. Mire észbe kaptunk már hajnali 2 volt. Andy őrjöngeni
fog… de kit érdekel? Leszarom…
Körülbelül háromra
értünk, haza Andy a nappaliba ült és amint beléptünk a szobába, olyan dolog
történt, amire végképp nem számítottam.”
*
* *
Amint
beléptünk Andy Jakenek esett és behúzott neki egyet. Én pedig azonnal Jake
mellé ugrom.
-
Mi a francokat képzelsz magadról?! Tudod hány óra van? – ordítja Andy idegesen.
-
Andy! – keverek le neki egy pofont. – Állítsd le magad!
-
Én?! Nem tudtam mi történhetett veled. A telefonod kikapcsolva, ez a fasz nem
vette fel, és hajnali három van! Mi a faszt csináltatok?! – esik nekem.
-
Jól éreztem magam! Végre először! Tökéletes estém volt, minden tökéletes volt,
de ezt is el kell rontanod! Gyűlöllek! – kiabálom sírva, majd felrohanok a
szobámba, és zokogva esek az ágyamra.
Miért
kell mindent elrontania?! A születésnapom, a bálom… életem két legfontosabb
eseménye, ami többé nem lesz az életbe és mindkettőt tönkre tette… Gyűlölöm.
Ahogy
teltek a napok és a hetek, az idő alatt, hogy Andy szabadságon volt, csak még
jobban meggyűlöltem. A szerelem, a szeretet, amit valaha iránta éreztem
teljesen eltűnt, csak a rideg gyűlölte maradt hátra. Jake-el nem beszéltem
lassan egy hónapja, valahogy most őt se akarom. Egyedül akarok lenni,
beburkolózva a tudatomba, hogy az egész világ ellenem van. A színek újra
beszürkültek, és életem egén borús felhők gyülekeznek. Sokan mondják minden
felhőnek ezüst a szegélye… hát ezeket a felhőket már lehúzta az ezüst és a
sárban fekszenek a reményeim mellett mélyen eltemetkezve.
Szinte
majd nem, hogy kezdődött minden előröl, egy különbséggel. Nem vagdosom magam.
Nem ér annyit senki, hogy magamat bántsam és még neki, se akarok fájdalmat
okozni, mert nem érdekel, mit érez. Megbántott és összetört, soha nem fogom
neki ezt megbocsátani. Legalább is ezt hittem.
Az
utolsó napokat rúgták a fiúk a szabadságukból. Ismételten, csak Andy és én
voltunk itthon. Ahogy sétáltam lefele a lépcsőn és bementem a nappaliba láttam,
hogy Andy kezébe egy gyógyszeres doboz van, amit azonnal el is dugott amint
meglátott.
-
Mi az? – megyek oda hozzá, majd elveszem a dobozt. A dobozba kék kör alakú
tabletták, egyből felismertem mi az. – Andy!! – ordítom idegesen, majd amikor
meglátom a vörös szemeit felpofozom.
-
Mi bajod van? Azt hittem gyűlölsz – mondja közönyösen, nekem pedig könnybe
lábad a szemem. Miattam van… miattam drogozik újra…
-
Te idióta – ölelem meg hirtelen zokogva, amire ő szorosan magához ölel. –
Bocsáss meg kérlek.
-
Istenem Texas te bocsáss meg, mindenért! Egy idióta fasz voltam tönkretettelek
újra – mondja a nyakamhoz fúrva az arcát.
-
Én tettelek tönkre, miattam drogozol – mondom miközbe már kontrolállhatatlanul
sírok.
-
Nem… soha nem szoktam le… Mi napig, ha ideges vagyok… ha szar kedvem van… ha
elegem van… - mondja, de nem fejezi be csak a dobozra mutat.
-
De miért? Andy belehalok, ha valami bajod esik – ölelem szorosabban.
-
Én is, ha neked. Ezzel büntettem magam, hogy ekkora fájdalmat okoztam neked.
Sajnálom, sajnálok mindent. Csak bocsáss meg kérlek… - néz rám a könnyeim
letörölve de én egyszerűen nem bírom abba hagyni a sírást.
A
tudat, hogy Andy drogozik, hogy pusztítja magát, a tudat, hogy miattam van…
egyszerűen túl sok. Lehet gyűlöltem, de akkor is belehalnék, ha elveszíteném,
szeretem mindennél jobban a szívem legmélyén, megpusztulnék nélküle. Néha egy
idióta fasz, de a bátyám, mindig mellettem volt, van és lesz, rá mindig
számíthatok. Gyerekkorom óta ő az én hősöm, míg kicsi voltam mindig felnéztem
rá. Ha nagyok bántottak Andy ott termett, ha akárcsak elszomorodtam Andy ott
volt, bármi bajom volt Ő ott volt, ha más nem… ő mindig.
-
Te bocsáss meg… - nyögöm a sírás közbe.
-
Nincs miért megbocsátanom, te bolond – mosolyodik el, majd az állam felemelve
lágyan megcsókol. Amint megérzem ajkai gyengéd érintését, amely oly régóta
hiányzott a sírásom abba marad. Óvatosan csókolok vissza, majd elkezdünk hosszan
csókolózni.
-
Annyira hiányzott ez… - suttogja az arcomra simítva. – Ez, hogy itt vagy velem,
hogy az enyém vagy és lágyan csókolsz, hogy a karjaimba tartsalak.
-
Nekem is Andy – nézek gyönyörű szemeibe és elmosolyodom. – De azért nem
bocsátom meg, hogy majd nem laposra verted a pasim!
-
Pasid? Laposra? WTF? – néz rám teljesen értetlenül majd hirtelen látom rajta,
hogy leesik neki. – 1. Ő nem a pasid, 2. csak kicsit kapott, 3. remélem, most
már elfelejted. Az enyém vagy.
-
Andy! Mi az, hogy a tied? Mi az, hogy felejtsem el? Nem vagyok a tulajdonod,
sem a csajod, és nem is akarok az, lenni. Túl léptünk egy vonalat, amit soha
nem kellett volna, vége van… A bátyám vagy és kész… nem több – mondom halkan,
majd felállok és felmegyek.
Muszáj
volt megtennem… Én ezt nem bírom, a testvéremmel szeretkezem és a testvérembe
voltam szerelmes, ez nem normális.
Miután kicsivel lenyugodtam felhívtam azt az embert akit régóta kellett
volna…